Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
zolódása (ő megmondta, ő előrelátta), készti a történetírásra, vagyis érzelmi, tehát inkább szépirodalmi és publicistái indítékok, nem tudományosak. Ebben ls eltér az eddig megismert magyar történetíróktól. De tagadhatatlanul az az ő mindenbe belebeszélése és nagy közlési vágya, s hozzátehetjük, nem mindennapi elbeszélő készsége, a mult eseményeket megjelenítő tehetsége, mind arra ösztökélték, hogy tollat fogjon. Amit az 1521 előtti időkről mesél el visszafelé, egész 1456-ig, az nem más, mint helyes történeti tényekre ráfont, főképp a Szerémségben közkézen forgó mende-monda, Szerémi egyéni élményei keretében adja elő kortörténetét, helyesebben sok-sok mondanivalóját azokról a sorsdöntő eseményekről, melyeket átélt. Mert Szerémi saját élményei, tapasztalatai mellett a népi mende-mondák szolgálnak legfőbb forrásul, de meg különös előszeretettel jegyez fel udvari pletykákat: a királyi és főúri, főpapi udvarokban az alkalmazottak, cselédség között állandóan terjesztett híreket, véleményeket, szóbeszédet. Mindenkivel összeismerkedik, mindenhová befurakodik, mindenkit kikérdez. Már gyermekkorában faggatja a kamonci naszádosokat, a törökök rác foglyait, később a magyarországi megszálló tőrök katonákat, de a magyar nagyurakat, két királyt is, külföldön papokat stb., és mindent elhisz, ami Ízlésének, lelkületének megfelel. Miután előadta az egyetlen szemtanú, Czettricz Ulrik királyi kamarás bizonyára megbízható adatai szerint a "pauper rex Ludovicus"halálát, s egyszer már előbb is megemlítette, hogy "Ludovicus rex pauper in paludem casum dederat, -19) mindjárt hozzáfűzi a mesét, hogy Lajos királyt Zápolyai György szúrta le bosszúból, amiért a Zápolyaiakat megfosztotta Ujlaky Lőrinc örökségétől. Ő ezt a gyilkossági mesét hiszi el, melyet külföldön hallott először: 1528 nyarán czenstochaui zarándoklata alatt Sarkiban, egy lengyel plébánostól, s melyet Epistolájában egy magyar katonával mondat el, ki ezt csak Zápolyai halála után merté volna felfedni. 2 1) Ahogy pedig Ciliéi Ulrik meggyilkolását elmeséli, az azt illusztrálja, hogy egy történeti tényt hogyan fon körül a nép ezúttal a Nándorfejérvár körül lakó nép - az ő mende-mondáival. Szintúgy Mátyás haláláról szólva lényegében helyesen - Bonfininak megfelelően - mondja el Mátyás betegségének lefolyását, de halálát már az összeesküvő Zápolyai István, az ő Jánosának apja háromélü cseh kardjának tulajdonítja. E tett lélektani megokolása: egyes magyar urak, köztük a homo novissimus Zápolyai István már unták Mátyás örökös háborúit, ezért eltétették királyukat láb alól, aztán meg elterjesztették, hogy mérgezett fügétől halt meg. 2 2) És igy megy ez végig Szerémi egész Epistoláján. De Szerémi Isten hangját véli kihallani ezekből a népi mende-mondákbő 1, történeti eseményekhez fűzött népi oktatásokból, Ítélkezésekből, a paraszti közvéleményből, minél babonásabb és valószínűtlenebb, annál inkább. Mert kétségtelen ugyan, hogy előadásának gerincét a tények alkotják: az események, ahogy valóban történtek, s amit mond, annak mindig van valami történeti magva, de ezekhez a tényekhez hozzácsatol mindenféle ferdítéseket, puszta kitalálásokat, de még csodás és főképp babonás meséket, magyarázatokat, motivációkat is, amiket éppúgy feljegyzésre érdemesnek tart, mint a tényeket. Szerinte az is "történet", amit a megtörténtekről, történésekről beszélnek, 2 3) és ez is beletartozik a történetírásba! És ez Szerémi módszerének, történetszemléletének és történetírói egyéniségének legbelsőbb lényege. De ebben benne rejlik a közvélemény jelentőségének - bár tudatalatti - felismerése. És: a történetkutatói módszer ily tudatalatti felismerésekkel is képződik tudományos módszerré. Eléggé világos vallomás a Zápolyai koronázásához fűzött következő kommentárja: Mikor is a szent korona Zápolyai fején oldalra billen, a nép suttogni kezdett: nem méltó rá, mert beszennyezte kezét a keresztesek vérével" (Szerémi mindig kereszteseknek nevezi Dózsa népét), "és megcsalta őket, noha hitét adta nekik, és az erdélyi székelyekével is". És igazat mondottak. Némelyek azt mondták, 62
