Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Az erdélyi magyar történetírás a XVII. század második felében
Jobbágyok helyzetével, ügyeivel nem igen foglalkozott - azok is kiviil álltak a politikai, állami életen -, de pár megjegyzésével mégis elárulja, milyen érzülettel van irántuk. Igy keserűen referálja, hogy a jobbágy csatavesztés után a török elől menekülő nemesi harcosokat leöldösi és kirabolja, s csak akkor nem meri őket megtámadni, ha azok csoportban haladnak. Viszont elismeréssel jegyzi fel Gyulaffy László jobbágyainak szép tettét, kik menekülő urukat megmentették: "rara in rusticis fides, "f 8) Őszinte részvéttel szemléli és kárhoztatja a török kegyetlenkedéseit, rabszolgaszedéseit, adóbehajtásait, élelmiszerrekvirálásait, ázsiai embertelen bánásmódját, mellyel a parasztot sanyargatja. 19) A realisztikus gondolkodású Bethlennek erős érzéke van gazdasági jelenségek iránt, magukért is, de azért is, mert erősen érzi ezek kihatását a politikai és hadi eseményekre. A portai adó - hozzátehetjük a török államférfiak megvesztegetésére szükséges összegek és értéktárgyak, ami annyit foglalkoztatta az akkori országgyűléseket -, valamint a beszállásolt török-tatár hadak rablásai, zsarolásai, üzletezései volt az a betegség, mondja Bethlen, melytől Erdély akkor (különösen 1662-3-ban) a legtöbbet szenvedett. 20) De Bethlen nemcsak az egész ország gazdasági helyzetével foglalkozik, az ő szemléletében történetről az egyes emberek egyéni sorsai is fontos mozzanatai a történetnek, s befolynak a hadi és politikai események irányításába is: egyfelől tehát részei a történetnek, másfelől történetalakitő tényezők. Fájlalja az emberek - nemesek, de parasztok, vagy a városi polgárok gazdasági romlását, s történeteiben jelentős helyet foglal el annak leirása, hogy a történeti - belpolitikai és háborús válságok miképp tették tönkre emberek tömegeinek anyagi és társadalmi exisztenciáját. Erdélyiekét, s az Erdélybe menekült magyarokéit egyaránt. Bethlen János panaszkodik ugyan, hogy nem látogathatott külföldi egyetemeket, s ezért nem nyerhette el a legmagasabb tudományos kiképzést, de mégsem mondható, hogy ne lettek volna elég szép történeti ismeretei. Hogy Tacitust jól ismerte, s ezt választotta történetírói mintaképéül, ez korabeli magyar - helyesebben: európai - történetírónál természetes: a XVII. század - barokk - történetírásának Tacitus a követendő mintaképe, nem többé Livius, a XV. -XVI. századi humanisták ideálja. Bethlen tehát nemcsak egyéni Ízlését követve formálta meg a Rerum Transsylvanicarum proemiuma első mondatát Tacitus Annalesei első mondatának mintájára, szerkesztette meg e proemiumot spnak első fejezete gondolatmenetét követve. (?) 2 1) Ismerte Bethlen természetesen a magyar történetet és történetírókat is: Scythia említése, a székelyekről való megemlékezés, a proeminumban a törökök Európába való benyomulásáról vallott felfogása, mindez Thuróczy olvasására mutat. Forgatta a XVI. -XVII. századi magyar, főképpen erdélyi kortörténetirók leírásait is, hiszen, láttuk már, a Rerum Transsylvanicarum proemiumában utal is rájuk. Itt ugyanis megmondja, hogy azért kezdi munkáját 1629-cel, mert az előbbi eseményeknek már akadtak megirői. Sőt a német birodalmi publicisztikai irodalom termékei sem kerülték el figyelmét - ezek egyenest ösztönzői lehettek védelmi jellegű munkájában - s egy 1648-ban megjelent, a csehek sérelmeit tárgyaló iratra - mint már láttuk - hivatkozott is. 22) Munkájának természete, s a szempont is, mely szerint forrásait kiválasztja, mindőn igen nagy mértékben használ fel okleveleket, aktákat, leveleket, országgyűlési iratokat, mindez megint csak arra mutat, hogy történetírási módszerről valő ismereteit s korabeli hazai (Böjti, Szamosközy), de szintúgy a külföldi, bizonyára német birodalmi kortörténeti munkák tanulmányozásával, sőt azok mintájára szerkesztette meg. De lehettek esetleg még más mintái is. Bethlen történetei előadása központjába - különösen a Históriában - saját személyes: politikai, kancellári működését állítja, és a Históriában többször "ego Joh. 467
