Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Nagybátonyi Ráttkay György
irók már néha ráléptek itt a helyes utakra, a kortörténetirásnál pedig egészen következetesen követték azokat és alapelvül a szavahihető szem- és fültanuk előadása felkutatását tették meg. 16) Vagyis családi hiúságból az ő családfa tagjának akarja megtenni a mohácsi katasztrófa egy szereplőjét, a Tomori által II. Lajos személyes védelmére kirendelt, de aztán ugyancsak Tomori által onnan elparancsolt Ráskay Gáspárt, nevének egy betűje megváltoztatásával = conjecturával, s egy tárgyi érvvel. Sem conjecturája, sem tárgyi érve nem kielégítők. Abból, hogy az ő őse, Ráttkay Gáspár kapott behivót Lajos királytól, még nem következik, hogy ez volt a fiatal király testőre. Es Ráttkay maga is érzi, hogy érvelése nem meggyőző, és becsületesen bevallja, hogy Istvánffy ismer egy más Ráskay Gáspárt is. Már helyesebb kritika felé tett lépés, hogy viszont egy más helyen Istvánffynak ad igazat Jovius azon állitásával szemben, mely szerint Katzianer horvát ember és Constanica vára birtokosa lett volna, mert Istvánffy "magis rerum nostrarum peritus. " (p. 122. ) Ráttkay müve még több tekintetben a korábbi, XV. századi olasz humanista történetírás hatását mutatja: stílusa lendületes, néha kissé dagályos is, erősen purista, a nem-latin tulajdonneveket, alkotmányos és katonai terminusokat erőltetetten latinositja, sok érzelmes, drámai jelenetet alakit kiszínezve patetikus szónoklatokkal, kedveli az anekdotaszerü epizódokat, gyakran hivatkozik klasszikus példákra, s a költőiség olykor föléjekerekedik előadásában a tényeknek. 17) Hangja igen szenvedélyes, különösen, ha horvát nacionalizmusában érzi magát sértve, s még az oly régmúlt esemény is, mint Horváthy János bán méltó bűnhődése 1390-ben a legszenvedélyesebb védőbeszédre ragadja Horváthy érdekében, (pp. 8384. ) Politikai ellenfeleivel, de tudományos polémiáiban is kíméletlen. Gyűlöli a protestánsokat és a törököt, de a török foglyokkal való bánásmódban nemes és lovagias elveket vall. (p. 163. )18) Hazája és Magyarország határain tul tekintve, Ráttkay, a horvát ember másfelé irányítja szemét, mint magyar, főképp erdélyi magyar történetíró kortársai. Az ellenségen, a törökön kivül, s a bécsi udvar mellett, melyhez hiven ragaszkodik, főleg Velence és az itáliai fejedelemségek érdeklik, meg az észak-nyugati balkáni népek: a thrax = rác = szerb törzsek. Az olaszt, velenceit nem igen kedveli, bár kulturája erősen hatott rá. Velencében Dalmácia birtoka miatt vetélytársat is lát, - ez is nagy sérelme, hogy e tartomány nem tartozik össze Horvátországgal - és szenvedélyes támadást intéz egy velencei irò, a már emiitett Joh. Bapt. Verus ellen, ki - panaszolja - émelyítően dicsőíti a velenceieket, mig más nemzeteket igazságtalanul ócsárol. Ezzel szemben - mint szintén már emiitettem - a horvátok mellett nemesen megvédi a magyarokat is. A rácot azonban mint paraszti, jobbágyi sorban élő, s a horvát nemesség jogait csorbitani igyekvő, részben törökké lett, orthodox tömeget megveti, és nem érez vele szláv közösséget sem. Egy izben "sordidissima Thracum natio"-nak nevezi őket. 19) Pedig Ráttkay jellemének, iróegyéniségének alapvonása erős illyr nacionalizmusa, mely azonban nem viszi ellenérzésre vagy ellentétbe a magyarsággal. Sőt - eltekintve az emiitett közjogi sérelemtől - hatalmas rendi öntudatában teljes érdekközösséget érez a magyar főrendekkel, mint általában a horvát nemesi társadalom a hozzá hasonló szerkezetű magyar nemesi társadalommal. Erősiti ez érdekközösséget a török elleni közös élet-halál harc, s a magyar katholikus rendekkel, különösen a főpapsággal karöltve folytatott küzdelem a katholikus restaurációért. 1646-ban a magyar országgyűlés katholikus többsége Draskovich János horvát bánban, Ráttkay György csodált pátronusában találta meg az alkalmas férfiút a palatinusi hivatalra. Ezt a választást Ráttkay örömkitöréssel regisztrálja, (p. 211. ) Mert Ráttkaynak a protestantizmus majdnem olyan ellenszenves, mint amily gyűlöletes a török. Az ő katolicizmusa, 420
