Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Nagybátonyi Ráttkay György
csakúgy mint a magyaroké is, az európaiság megvallása: a kereszténységhez, Európához tartozás szenvedélyes átérzése, ahhoz való törhetetlen ragaszkodás, szemben az ázsiai barbársággal és vallással, az izlámmal. Ráttkaynak e íőrendü, katholikus, európai és törökellenes gondolat- és érzelemvilága bizonyos rokonságot mutat a költő Zrinyi Miklóséval, s Ráttkay Memóriája ugyanabban a kulturkörben, társadalomban keletkezett is, mint a Szigeti Veszedelem, melynél csak egy évvel későbben jelent meg nyomtatásban. Amivel nem akartam a költő és történetíró irodalmi és tudományos értékét egy szintre hozni; ilyen értékelés nem is feladatom. Ráttkaynak nincsen egységesen átgondolt, kialakult történetszemlélete. Ha filozofálgat az elbeszélte események felett, vagy mikor ajánlásaiban kifejti álláspontját történetről, nem ad következetes elgondolásokat, a történtekből és tanulságaiból leszűrt elméletet vagy elveket, hanem csak megállapításokat, melyek nem mind tevődnek össze egységes világ- és történetszemléletté. Már láttuk művéhez irt ajánlásaiban erősen pesszimisztikus nézeteit, melyek szerint egyenest a lassú, fokozatos, de feltartóztathatatlan degenerálódás rémképében látja meg az emberiség fejlődését, és a végső pusztulásban a célt, mely felé az egész természet, a degenerálódó emberrel együtt halad. Természettudományosnak mondható ez a történetszemlélet, mely mindenesetre távol áll a katholikus vallás és egyház által tanított theológiai-theokratikus világ- és történetszemlélettől, mely vallásnak pedig őszinte hite, s mely egyháznak papja Ráttkay volt. Nem véletlen, s nem csak költői hajlam jele, hogy itt Ráttkay Horatiust s Lucretiust a nagy vallástalant és materialistát idézi. 20) Ennek ellenére müvében mindenütt kiérezni az ő nagy, mély, vallásos hitét, érzületét, és szövegében klasszikus idézetek mellett sürün alkalmaz az egyházatyákból, a bibliából és más vallásos iratokból vett Ítéleteket. Sőt, ellentétben az ajánlások történet* és természetszemléletével, melyekben nem talált helyet az istenség számára, buzgó katholikus érzülete egy válságos hadihelyzet jóra fordultakor - Petrinja 1569. évi felszabadításakor - hálatelten azt mondatja vele: "res profecto jam plena periculi erat, adeoque in extremis, ut nisi Deu s Optimus Maximus" (megint klasszikus jelzők, még itt isi ) " cujus nutu reguntur omnia, occult a ... sua benignitate suis fidelibus opportune succurrisset", elpusztult volna nemcsak Petrinja, hanem egész Illyria is. (p. 160. ) De: "plurimum Dei immortalis super suos fideles vigilantis et pro illis pugnantis benignitate, qui cum omnibus belli casibus intersit, tum praecipue eis, quibus nihil ratione potuit administrari, erepti sumus. " (p. 161. ) Ez tehát az akkori magyar - és külföldi - történetíráson is uralkodó theokratikus történetszemlélet megnyilatkozása. E kétfelé ágazónak mondható történetszemlélet Ráttkay műveltségének, gondolat- és érzelemvilágának két főkomponensét tárja fel: a vallásos katholikus theológiát, mely uralkodik lelkületén, s a humanistát: az ókori klasszikusokból táplálkozót, melyet azonban minden pogánysága mellett is a keresztény humanisták is, még inkább a.már a katholikus restaurációban élő Ráttkay bele tudtak építeni keresztény vallásosságukba. Ráttkay előadása szoros időrendi, de nem annalisztikus. A fejleményeket a maguk összefüggéseiben beszéli el, inkább tárgyi kapcsolataik miatt szakítva meg egyes eseménysorok összefüggő előadását, semmint az időrend miatt, legtöbbször valamely uj történeti szereplő felléptekor, előadva annak előéletét és családja eredetét, történetét. Szerkesztése folyamatos, bár itt-ott egyenlőtlen, sokszor told be előadásába azt megszakító kitéréseket, polémiákat. Mégis, ő egészen tudatosan építette fel müvét, határozott kompozíciót igyekezve adni annak, s nagy vonalakban ugy szerkesztette meg azt, hogy - mint már e fejezet elején emiitettem - anyagát tárgy szerint osztotta be 4 könyvre, nem valami külsőséges vagy időrendi szempontból. 421
