Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Erdélyi történetírás a XVII. században
Decsy a középkor gondolatvilágából sarjadt, s még az újkorban is soká virágzó theológiai-theokratikus világ- és történetszemlélet gondolatvilágában él, ahogy az eddig megismert magyar történetírók is, még a fő humanisták is, talán csak az egy Brodarics kivételével. Decsynek a történet: a földön történő dolgok, Isten tettei: Is ten az, kl az emberek által cselekszik: a történet = res Dei: "a hatalmas Isten cselekedik a ml fejedelmünk által", mondja Báthoryról Sallustius fordítása bevezetésében 2 3^, s az ember tevékenysége (hominum solertla) csak abban áll, hogy amit az idők (tempus), körülmények éppen az Isten parancsára magukkal hoznak, azt megérteni, felfogni és értelmesen keresztülvinni tudja. A történetíró feladata pedig átadni az utókornak 2 4) Isten csodálatos dolgait és igazságos Ítéleteit, melyeket az embereken végrehajt. Vagyis Decsy a theokratikus történetszemléletet oly következetes séggel épiti kl, ahogy azt magyar történetíró még nem tette. 2 5) Az ember Decsy szerint Isten akaratának végrehajtója. Ami a földi történésben jó, az közvetlen Isten adománya, ami rossz, az az ő büntetése az emberek bűneiért. Ezek között a vallásos meggyőződésétől diktált korlátok közöt t azért Decsy realisztikusan látja a történetet, és az eseményeket egyes emberek - császárok, szultánok, fejedelmek, más főemberek - személyes tetteiként, önálló, csak maguk szempontjait tekintő, s mindentől függetlenül végrehajtott akcióként állitja be, s végső rugóiban ezeknek a hadi és politikai életben cselekvőknek és élen állóknak lelkében, gondolataiban, akaratában találja meg - csakúgy mint a többi korabeli magyar történetíró is - a történet mozgató okait. Épp ezért, csakúgy mint ezek, ő is elemzi szereplői lelkivilágát, érzelmeit, gondolatalt, különösen főhőséélt, Báthory Zsigmondéit, s ez érzelmek, indulatok, sőt hangulatok feltárásának majd oly nagy teret szentel, mint az események elbeszélésének. Szívesen ad jellemzést ls hőseiről. Legszebb jellemzései közé tartozik Mária hercegnőé, melyet már Idéztem és Mansfeld Károlyé. (p. 299. ) Egyéni sorsok is érdeklik, és részletesen beszéli el egy-egy még jelentéktelenebb és alárendeltebb helyzetű embernek sorsa alakulását ls. (pl. a renegát Markházi Pálét (Ibrahim) pp. 32-34.) Az emberekről adott ítéleteiben jólelkű, mértéktartó egész az óvatosságig. Szivesebben mond emberekről jót, mint rosszat, és kivétel nála az olyan Indulatos kirohanás, amellyel Hardegg Ferdinándról, Győr feladójáról ir, meg Ungnad Dávidról, kit árulónak nevez. (pp. 138, 77, 81.) Igen szépen emlékezik meg azonban Istvánffy Miklósról, kit "vir et aetatls honore, et magna rerum experientia, incomparabilis que illius Erasmi Rotterdami disciplina clarus"-nak jellemez (pp. 298-299.), vagy Naprágyi Demeterről, ki szerinte "vir eruditlone ac rerum usu miraque comitate morum excellens. " (p. 299. ) Decsy tehát a történetet egyes emberek tetteinek látja, s az egyes aktorok lelki rugóiban keresi az események okait. Mert Decsy szintúgy keresi az ok és okozati összefüggéseket, mint más korabeli magyar történetírók. Annak okait keresve, hogy Erdély miért lép át Rudolfhoz, jutott például Báthory Zsigmond lelki elemzéséhez, (p. 119-120.) De - az erdélyi politikai életből szerzett tapasztalatai alapján - bizonyos jelentőséget tulajdonit Decsy a közvélemény, tehát a tömegek történetalakitó erejének is. Az egyetlen társadalmi megmozdulás is, melyről megemlékezik: a székelyek lázadása 1596-ban, valamint az egyetlen vallási viszály, melyet felvesz Commentarli-jébe, a váradi zendülés, kétségtelen tömegmozgalmak. Mégis Decsy is csak egyes vezetők eszközének látja a tömeget. A nagyváradi zendülés nála csak Derecs key Ambrus lelkész vezetése alatt tud kibontakozni (p. 320. ), a székely lázadás pedig összeomlik, mihelyt fejeit ártalmatlanná teszi: a primoreseket, "qui reliquam vulgl multitudlnem exemplls suis, cohortationibusque regebant" (pp. 247, 249 és 238), 265
