Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
Hazai német történetírók
ségnek s a (szász) városoknak is van szavuk, s Töppelt történetírása a rendeknek lényeges szerepet ad a politikai életben. Igen jellemző, hogy Erdélynek Magyarországtól való leválását a rendek és a fejedelem közös müvének tartja: János Zsigmond fő érdeme, hogy Occasionem dedit regnicolis, ut ex haereditaria regni Hungáriáé provincia Regnum facerent liberum et avulsum. Felvillan Töppelt előtt a "nemzet" történetformálő ereje Is, de csak egy távoli nemzeté: a "töröké". Ezt tekinti törté nete hordozójának, mert ennek állami szervezetével nem foglalkozik, politikai berendezkedéseire nem tekint, nem nézi, annak mely rétegei, mely szervezetei kezében van a politikai és katonai cselekvés, hanem egy kollektiv tényezőnek látja azt, amely nemzetként cselekszik. Viszont az erdélyi állami és politikai-hadi szervezetben, melyet persze jól ismer, már látja, hogy kikre korlátozódik a politikai cselekvés és ebben - szerinte - a történet alakítása. Feltűnő másfelől, hogy Töppelt kora erős vallásos beállítottsága ellenére Isten világkormányző munkáját nem kapcsolja be a földi történést alakitó tényezők közé. Az Occasus bevezető lapjain csupán mellékesen jegyzi meg, hogy a hosszas béke Isten büntetése, s még az Origines Apaffyhoz Intézett ajánlásában említi: Isten az, ki az egész földi történést kormányozza és hogy Erdély szörnyű bukása 1658-ban a borzalmas "revoluciók" = változások, sorsfordulatok Isten legfőbb Igazságosságának, de egyben mérhetetlen Irgalmának is megnyilatkozásai. Mert - ez subintelllgitur - az egész nép bűnös, az egész nép vétkezik, s Istennek haragja lesújt a bűnösökre. 17) Előbb vakmerően felidézett háborút zúdított az országra, ami a hazát megfosztotta férfilakosságától, majd belső háborúval is meglátogatta azt, mindenki harcával mindenki ellen. Aztán meg: a betört ellenség gyujtogatásaival, a lakosság rabságba hurcolásával sanyargatta Erdélyt: saepe in hostium castris vendldit Transsylvanum unum pro fumibulo tabacchi, aut pro flagello uno ... qua urgerentur caeterl, s mikor az erdélyiek már azt hitték, hogy minden szenvedést végig szenvedtek, jött a pestis. Végre megkönyörült Isten Erdélyen, visszatért az áldott béke, s Apaffy meghozta Erdély jobb korát. Ezt az Erdély akkori helyzetéről adott szenvedélyes, barokk, igen szemléletes korképet Töppelt Inkább részben csak Apaffynak szóló hizelgésül festette meg, s nem történeti ilo zőfial elvei meghirdetéséül. A legközelebbi történetformálő tényezőket, melyekkel a történetirónak dolgoznia kell, mégiscsak az emiitett "szenvedélyekben", s néha-néha a "rációban" látta meg. Azonban valamely emberfeletti faktort mégis felfedezhetni vélt, mely az emberek sorsát = a történetet alakltja. S ez az állandótlanság, a változandóság, melynek az emberek cselekedetei - ezek maguk Is teljesen bizonytalan dolgok - szükségképpen alá vannak vetve. 18) A változandóságra jó példa az Erdélyt ért sok sorsfordulat.19) Töppelt tiszta Transsylvanus, mint a legtöbb erdélyi magyar és szász történetíró - különösen a XVII. században - és nem érez közelebbi kapcsolatot Magyaror szággal, sőt János Zsigmond fő érdeméül rój ja fel, hogy - mint az Imént idéztem alkalmat adott az erdélyi rendeknek, miszerint Erdélyt Magyarországról leválaszszák, és örökös provinciából szabad és választó fejedelemséggé tegyék, (p. 220. ) Töppelt buzgó lutheránus, aki féltve őrzi vallása és egyháza érdekeit, melyek egybeesnek a szász nemzet érdekeivel, de vallásilag nem türelmetlen: a négy bevett vallás szabadságában látja Erdély akkori "concordiájának" kezességét, s ahogy — mint előbb láttuk - Erdély politikai önállóságának és szabadságának, ugy vallá si békéjének megalapítóját Is János Zsigmondban tiszteli. Sajátságos ennek a XVII. századi erdélyi történetirónak értékelését összehasonlítani azzal a valóságos torzképpel, melyet János Zsigmondról saját kancellárja, Forgách Ferenc festett. Minő változása egy történeti alak értékelésének! A kortárs előtt valósággal gyengeelméjünek feltűnő bábot tetteinek, alkotásainak kihatása a száz évvel későbbi utód előtt nagy államférfinak mutatják. 216
