Huszár Gál: A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek és imádságok. III.
1005 2. Krisztus beszédére „atyánkfiait" is oktassuk: a keresztyéni tudományok fő artikulusait kell tanítani. Huszár Gál itt a káté-oktatás szerepét emeli ki. Ennek szellemében énekeskönyvének I. részében majd külön csoportban helyezkednek el a káté-énekek és a káté-oktatásban szereplő magyarázatok (79b-135b). A tanítás azonban ne csak feddés és dorgálás által történjék, hanem „kedves isteni dicséretekkel" is. Ez a megállapítás annak a közismert tételnek a megfogalmazása, miszerint a protestáns hitteijesztés, tanítás egyik fő eszköze az éneklés. (Az 1536-os énekeskönyv előszavában már megjelenik az a gondolat, hogy „szükségesek ceremóniák és ínekek a szentegyházban, hogy tudatlanokot taníthassanak és inthessenek fílelemre, hütre és háladásokra.") 3. Huszár Gál az éneklés szokását történetileg áttekinti, bibliai helyekkel igazolja. Hasonló áttekintésekkel nemcsak az énekeskönyv-előszavakban, hanem az éneklést tárgyaló egyéb protestáns művekben is 2 6 gyakran találkozunk. 4. Az isteni dicséretek éneklésével kapcsolatban a következő tilalmakat is megfogalmazza: Nem szabad énekelni „korcsomán avagy egyéb zabáló gaz helyeken" (Ajb), „virágénekek között és a részeg disznók előtt" (A 4a). Ez a tiltás mutatja, hogy a gyülekezeti énekeket valóban mindenhol, még az egyház által tiltott helyeken is énekelték. 2 7 Pál első levele a korinthusiakhoz (14:19) alapján tilalmazták az idegen nyelven való éneklést is. A reformáció egyik fő vívmánya volt a mindenkire kiteijedő, népnyelvű éneklés. „Igen illik magyar paraszt ember előtt olasz avagy diák nyelven énekelni: nagy hasznát veszik az idegen nyelven való dúdolásnak az asszonnépek" (A 4b) - íija Huszár Gál. (Olasz nyelven bizonyára a latint értette.) Már 1573-ban megjelenik ugyanez a gondolat Huszár Gál karácsonyi prédikációjában: „Miért énekelünk tahát mi idegen nyelven a mi parasztinknak, kit nem értnek, olaszul a magyaroknak, kit Szent Pál bolondoskodásnak mond. I. Cor. 14."(l4b). 2 9 5. A textus-magyarázat summájaként Huszár Gál saját szerkesztői munkájáról beszél: a régi szent emberek által „szerzött isteni dicséretek közöl, ahol mit a jámbor keresztyén atyafiak magyarul csináltanak, öszveszedegettem. Melyekhez a régi és mostani Anyaszentegyháznak különb-különbféle szükségiben való imádságit is néhol-néhol beírtam" (A 4b). Huszár Gál tehát anyagában persze nem eredeti, de mégis személyes művének tartja 1574-es énekeskönyvét, a kéziratok gyűjtésétől kezdve a szerkesztésig. Az 1560-as énekeskönyv előszavában is hasonlóan fogalmaz, szerkesztői munkájáról szólván: „aminemő isteni dicséreteket és psalmusokat ez időben való jámbor atyafiak a Szentírásból szerzöttenek, azok közöl ím egynéhányat kiválogattam [. . .] "(A 3a). Már 1560-ban nagyobb mennyiségű kézirata lehetett, köztük olyanok is, amelyeket talán terjedelmi, talán felekezeti okok miatt nem nyomtatott ki. 3 0 Az 1574-es előszó egyben viszont erősen eltér az 1560-astól: az ajánlólevél kötöttségektől mentesen, „mindenkinek" szól, míg az 1560-ast Huszár Gál Melius Juhász Péternek ajánlja. Többek között talán épp azért nem említi 1574-es előszavában korábbi énekeskönyvét, mert, mint Czeglédy Sándor íija, „nem lett volna célszerű lutheránus pártfogóit emlékeztetni" 3 1 a Meliusnak ajánlott énekeskönyvére. „1574-ben — folytatja Czeglédy —, amikor a két felekezet az ő vidékén még nem vált el egymástól, mint nyomdász és könyvkiadó is azt tartotta helyesnek, hogy most a saját himnológiai tevékenységének debreceni előzményeiről hallgasson." 3 2
