Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

Ami mármost bennünket illet: azon a területen, amelyen dolgozunk, szinte intézménnyé fejlődtünk s rengeteg apróság van, amit csak mi tudunk szállítani s ezt persze csak kellő szellemi és anyagi áldozatkészség mellett lehet produkálni. Többé-kevésbbé mindenki ránk van szorulva és azt állíthatjuk, hogy a mi rendelőink jobban közigazgatnak, mint mások. Olyan segédeszközöket, mint mi, senki nem szállít és ezért a közigazgatásnak a java tartozik a mi rendelőink közzé, akiknek fontos, hogy ilyet kapjanak s akik ezt értik és értékelik is. Van persze, aki fogcsikorgatva rendel nálunk, de rendel, viszont igen meleg elismerőleveleket kapunk ma is. A Dunántúlon járva tavaly egy községben a főjegyzőnek mondtam, hogy zsidók vagyunk, mert szóbakerült ez, az öregúr tiltakozott, mondván, hogy ő tudja, hogy reformátusok vagyunk. Húsz éve óta van erről szó a közigazgatásban s ő igyekszik bebeszélni magának, szegény, hogy nem vagyunk zsidók. Persze hogy ahol direkt tilalom működik, ott igen sokat ártanak nekünk, de arra is volt már gyakran jelünk, hogy amint ez a tilalom megszűnik, azonnal visszatérés kezdődik, mert a protezsáltak olyan rosszul szolgálnak ki, hogy menekül tőlük a rendelő. Mégis elég sok helyen vesztettünk teret, de ezért most a visszacsatolt területek kárpótolnak bennünket. Végeredményben ez is olyan dolog, amit csak bővebben lehetne megvilágítani, a dolgok fluktuációja az izgalmas és érdekes. Ha most egyszerre kiderülne, hogy nem vagyunk zsidók és sohasem voltunk azok, akkor rohamos emelkedés állana be forgalmunkban. De ha nem volnánk zsidók, akkor nem volnánk azok, akik és amik vagyunk. Nem azért, mert a zsidó kiválasztott népe istennek (Istenem, válassz most egy időre mást is, mint a mostani zsidó vicc mondja). Hanem azért, mert ha nem lettünk volna zsidók, akkor sohasem nyomott volna bennünket a verseny annyira, nem lett volna nekünk annyira muszáj dolgozni. Azért tartom, hogy helytelen a mai úgynevezett keresztény irányzat, mert egy csomó fiatalemberről, éppen azokról, akikből valamit csinálni akar, leveszi a muszáj nyomását. „Necessitas mester" a legnagyobb tanítómester, ahogy Jókai írja valahol. És mindig eszembejut egy ma szereplő, illetve most már kevésbbé szereplő ifjúsági vezér és politikus, akinek ma nemzeti ortografiájú neve van régi délszláv neve helyett s aki mikor bejutott a Szent István kórházba, szegény elhunyt sógorom,

5 mint fultanú elbeszélése szerint, a következő kijelentést tette: a jelenlegi egyetemi orvostanári kar nagyrésze zsidó vagy kikeresztelkedett zsidó s mivel ez a verseny a jövőre nézve ki van kapcsolva, nem muszáj nekünk olyan nagyon tanulni. Az illető honhazaíyas frázisai után az ember ezt várná: mivel az orvosi karban a zsidók száma erősen csökkenni fog, s a helyüket mi fogjuk elfoglalni, ezentúl minekünk, keresztény ifjúságnak kell az eddiginél nagyobb arányú felelősséget vállalnunk a keresztény magyarság egészségéért, ezért tehát többet kell tanulnunk, mint eddig. - Nem tudom, nagyon destruktív gondolkozás-e ez, de én eddig mindig így gondolkoztam és így is cselekedtem taknyoskoromtól fogva. Képzelhető, hogy miképpen nézem az élet jelenségeit ma, amikor a közigazgatási élet tükrében mindent nagyítva látok, úgy valahogy, mint a nagyító borotválkozótükrökben. Sokszor rossz az álmom és nehezek az éjszakáim, sajnos. De rátérek levelének második részére. Igaza van és nem is, az én felfogásom szempontjából. De ez terminológia kérdése, mert a kifejezések nem mindig ugyanazt jelen91