Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

tik mindenki számára. - Én azt hiszem, hogy nem mindig fejeztem ki magam abban a tanulmányban

6 elég pontosan és hogy az a tanulmány nem abszolútum, hanem egy bizonyos korszak és egy bizonyos helyzet terméke, vagyis polémikus dolog. Az a korszak az úgynevezett „bibliophilia" korszakában íródott. Van egy sorozat elszörnyesztő magyar kiadvány abból a korból összegyűjtve. Művészek, írók, kiadók, nyomdászok és főként könyvvásárlók azt hitték, hogy akármilyen rossz betűvel akármilyen rosszul szedett és nyomott könyvbe belerakott illusztrációk már könyvművészet. Én azt szerettem volna akkor megmondani, hogy a könyvművészet elsődleges területe a szedés és nyomás és ennek egy magasabbrendű egysége. És van a tudásnak, az eszközök céltudatos alkalmazási módjának egy minimális köre, amelyen belül lehet csak egyáltalán könyvművészetről beszélni. Illetve: akinél az anyagok, eszközök és lehetőségek bizonyos fokú ismerete hiányzik, véletlenül sikerülhet ugyan valami, de tudatos alakításról szó nem lehet. (Hogy egy ilyen véletlennek a százalékszerű lehetősége mekkora, arról lehet beszélni, vagy röhögni). A cikk címe is ezt fejezi ki. Azóta persze egyes részleteket másként látok, mert azóta ismét sokat tanultam. És rájöttem, hogy ha egy bizonyos színvonalon meg akarnék maradni, sőt azon feljebb emelkedni, akkor mindig szűkebbre és szűkebbre kell vonni a kört, amelyben dolgozom. Igényeim ugyanis emelkednek s egyre többet követelek azoktól, akikkel együtt dolgozom. Viszont az anyag, amellyel ma kulturált iparosnak vagy művésznek bánnia kell, egyre nagyobb, egyre többet kell tudni és az élet egyre kevesebb lehetőséget nyújt ennek teljes elsajátítására. Most pl. egy külföldön élő magyar betűművésszel, bizonyos Reiner Imrével

7 levelezek pár hete, aki Luganóban él és most amerikai betűöntődének rajzol betűt. Verseci magyar zsidó fiú, vagy húsz éve él kint, a legjobb német iskolákat járta, a legjobb német betűöntődének dolgozott s aztán átváltott angol kultúrterületre. (Többek között azt írja, hogy ha német konskolarisainak és barátainak viselkedésére gondol a politikai fordulatokban, már a rágondolás beteggé teszi. Ez is a totális rendszerek egyik erkölcsnemesítő hatása. Nem élhet többféle állásfoglalású és gondolkozású ember egymás mellett, már pedig a Werdegangja mindenkinek különböző, eltekintve a magávalhozott külömbözőségektől. A legtöbb embernek tehát önmagát kell meggyaláznia és hazudnia, hogy a rendszer keretén belül élhessen. Hová fog mindez vezetni? (Hát látom, hogy ez a fiatalember hihetetlen szorgalommal tanult és dolgozott, annyit elsajátított ebből a szakmából, mint igen kevesen, amellett azonban minden kitűnő érzéke dacára vannak kérdések, amelyeket abszolúte nem ért, mert nem volt soha szedő és nem élte át a könyvnek a tektonikus és technológiai problémáit, belülről nézve. Mármost azt mondhatnám, hogy minden mögött ugyanazok a végső igazságok rejlenek. Málinak

8 egyszer valami gúnyos megjegyzést mondtam társasága örökös, szerintem improduktív filozofálásáról - persze tudom, hogy én vagyok műveletlen a filozófiához, mert nincs meg bennem a képesség az abszolutumokban való gondolkozáshoz, vizuális típusú ember lévén - amire ő azt felelte: nézd kérlek, aki egész életében csak asztallábakat csinál, az az asztallábon keresztül is eljuthat Istenhez. De akinek még asztalláb sem adatott csinálnia, annak más út nincs Istenhez, mint a filozófia. Ezt nagyon megjegyeztem magamnak. Vagyis szerintem minden művészetnek végső eredményben azonos a problematikája, de más a kifejezési nyelve. Mármost szerintem épp 92