Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

világnézetem alapos változáson ment át. Újra individualistává kellett lennem bizonyos mértékig. Meggyőződésem ma is, hogy minden munkánknak szociális értelmének kell lenni, másként céltalan, értelmetlen és áthull az idők rostáján, sőt ha nem nyújt valami egész határozott előnyt a köznek, mint egyéni vállalkozás sem lehet sikeres. De amellett meggyőződésemmé lett, hogy az épület, gép, papiros, betű, festék és pénz együtt még nem nyomda, hanem mögötte kell lenni mint primum movensnek az embernek is és ha ez az ember nem legény a talpán, akkor az egészet megeszi a fene. — Bizonyos, hogy a közügyeknek is megvan a maguk fontossága s nem elég terméketlen szkepszissel és mindenáron való kritikával nézni azt, ami a fórumon történik, de valahogy egyre jobban kialakul bennem az a vélemény, sőt meggyőződés, hogy kinek-kinek első dolga a maga szűk kis területén mennél jobban, becsületesebben, okosabban végezni a dolgát és hogy éppen ebben a vonatkozásban vannak nálunk a legnagyobb bajok! Rájöttem, hogy nem szabad száműzöttnek éreznem magamat azért, mert Gyomán kell élnem, hogy a zálogolási jegyzőkönyvet és községi iktatót is lehet rosszul, tudatlanul, becstelenül csinálni és lehet hivatásnak érezni azt is, hogy azt, amit én most csinálok és csinálhatok, jól végezzem el. Ez az érzés adja most valahogy annak a tartalmát, iránytűjét, ami napjaimat kitölti, s igyekszem minden vonatkozásban eleget tenni ennek a belső parancsnak. Úgy érzem, hogy a nagy általános problémák túlságosan komplikáltak ahhoz, hogy átérthessem és megoldhassam azokat, s ezért tudatosan szűkítem perspektívámat arra a területre, amely az enyém s amelyen annyi, de annyi lenne a tennivaló! Mindig a guta kerülget, amikor kollegáim a kormányt szidják, Franciaországról és Németországról megállapítják, hogy helytelen politikát követnek, a világ sorját akatják elintézni és amellett saját üzemükben a legnagyobb marhaságok és gazságok történnek, amelyeket nemhogy megakadályozni, de még csak romboló voltukban és hatásukban felismerni sem képesek! Nem tudom, megérti-e, hogy a magamfajta embernek milyen elkeseredéssel kell néznie azt, ami most a piacon történik! De azt hiszem, hogy ha nem is mindenben helyesli és értékeli azt, amit mint nyomdász és kiadó csinálok, mégis átérzi, mennyire ragaszkodom ennek az üzemnek az épségéhez, akcióképességéhez és átmentéséhez. Az én kis hajómnak át kell jutnia a viharon, nemcsak azért, mert három család existenciája,

4 egy csomó itt lenősült, saját házzal és egyéb kapcsolattal bíró munkás léte fűződik hozzá, hanem azért is, mert az általános nívóromlás még sokkal kevésbé fertőzte meg, mint a többi üzemeket s ha csak olyan viszonyok nem jönnek, amelyek kiverik a szerszámot a kezemből, kötelességem a kvalitás-szempontok szerinti munkának ezt a talán legutolsó magyar mentsvárát megmenteni. Hiszen saját személyemben való elhelyezkedésem nem lenne talán probléma a mai viszonyok között sem, de nem tudom elképzelni, hogy meg tudjam birkózni azokkal a befolyásokkal, amelyek a nagy vállalatok sorsát alakítják. — Szóval: bármennyire is szükségem volna egyénileg erre, egyelőre nem tudok elmozdulni. Pillanatnyilag azért sem, mert nem tudnék rá még 50 pengőt sem mozgósítani, hiszen elsősorban a gyerekek

5 ausztriai nyaralását kell fedezni, akik egy tavaszi kanyaróból visszamaradt hörghurut miatt Ausztriában vannak, — de a közeli hetekben sem mozdulhatok el, mert nem tudom elhagyni a posztomat. — 51