Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

reménytelen a dolog — de akkor azt se tudom megérteni, hogy lehettünk mi eddig egymásnak az, ami voltunk. Hol volt az etikai alapja, ami fontosabb minden másnál? Olyan túlzásokra ragadtatod magad leveledben (plagizálás; ujam meg véleményem jellemtelenségedről stb., amelyek miatt mindenki másnak a jóhiszeműségében kételkednék. De, mint írtam, sokkal inkább védelmezlek én, mert jobban szeretlek s jobban féltem a barátságunkat, semhogy a legnagyobb jóindulattal ne keresnék magyarázatot Nálad mindenre. S ezért arra kérlek: tedd félre most ezt a dolgot, verd ki fejedből, mintha nem is lett volna, s majd idők múltával, kellő távlatból állapítsd meg, nem volt-e Benned valami animozitás, ami összeütközött Benned az érzésed szerint is nekem dukáló érzéssel, s az csinálta az egész zavart; szóval, ha volt benne valami nem-egészen-tiszta, ami ingerelt, s amiről tán magadnak se adtál számot. Nem kívánom, hogy nekem valaha számot adj róla, én bízom benne, hogy az eredmény úgyis az lesz, amit gondolok; s nem tudom Neked a becsülésnek nagyobb mértékét mondani, mint ezt a bizalmamat. De addig is próbáld meg legalább egy pillanatra beleélni magad az én helyzetembe — akit éppen Te biztattál, íijam meg ezeket a dolgokat s akivel erre quasi megállapodtál, fölajánlva a hely-készítést: hogy milyen meglepetés volt számomra a cikk. Hogy milyen szándékkal írtad, azt én tökéletesen megértettem, igazán nem kell magyaráznod — egyáltalán tettem ez ellen kifogást? Azonban: itt-létedkor se tettél egy szó említést se erről a szándékodról, se aztán nem közölted velem. Elsősorban pedig erről van szó. írod, a cikket nem küldhetted el, jó; de bejelenthetted volna. Ennek nem volt akadálya. Hiszen írtál is Pestről. Ezzel pedig módot adtál volna nekem, hogy esetleges kívánságaimat közöljem velem [!] s akkor nem került volna a sor arra az esetlegességre, hogy szükség lehet tagadni, hogy Z = Zengővárkony s a házigazda = E[ülep] L.[ajos]. Mit ér az ilyen füllentés, mikor minden adat ellene szól? (egyetemi katedra, gesztenyés, stb.) Tegyük föl, hogy erre nem kerül sor — akkor is fönnmarad személyemnek olyan szerepeltetése, mely nekem nem kellemes, s ebben csak én vagyok hivatott ítéletet mondani. Tudom, hogy ebben is jószándék vezetett, s nem akartál vele nekem kellemetlenkedni — de milyen könnyen el lehetett volna kerülni, s minden magyarázkodás szükségét! ezt az egész kínos szituációt. De ez is, mivel személyes kérdés, másodrendű. A fő és egyedül fontos maga az ügy. Te azt írod, jó lesz belőle, mert ankét stb. stb.; ez a Te véleményed; jó, jogod van hozzá, elismerem; de ismerd el Te is azt a jogomat, hogy én más nézeten legyek — amíg az eredmény meg nem győz. Én, mint írtam, ankétoktól nem várok semmit — mindenki össze-vissza fecseg s marad minden a régiben. Minél több a beszéd, annál kevesebb a tett. S éppen, ha romantikus és nem alapos a kezdet, — annál könnyebb cáfolgatni s a lelkiismereteket elaltatni. Ezzel talán megérted, hogy engem nem a prioritás kérdése aggaszt (amint írtam is), hanem hogy az egész ügy olyan vágányra tolódik, ahol nem ér el céljához. Ismétlem és hangsúlyozom: boldog volnék, ha mindezt más írná meg helyettem, ha valakinek átadhatnám az egész anyagot, s nem kellene vele többé foglalkoznom — s rólam ne is tétessék soha sehol említés ezzel kapcsolatban. Értsd meg, nekem nem kell, nem kell! De ki íija meg, ki csinálja meg? 205