Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

kor, mikor a cikket írtad, azóta bizonyára még jobban elmosódott Benned s ha akkor úgy érezted, hogy lehet, mért éreznéd ma másképp? Persze, van itt egy s más, amit jó volna tudnom s aminek segítségével sokat megértenék. így pl. ez: ha, mondjuk, Babits-csal lettél volna így együtt s ő beszélt volna Neked valamiről annyit — akkor is megtetted volna, amit velem tettél? És így? És, persze volna még néhány kérdésem, amiket írásban hosszadalmas volna fölsorolni. Átkos szimatommal megéreztem, mikor elmenő félen voltál s elmentél, s mikor lev.[elező]lapod megjött,

2 hogy valami itt nincs rendjén. Gondoltam rá, szólok Neked, hogy valahogy aztán meg ne irkáld ittléted s benne engem — de restelltem s méltatlankodva elhessentettem magamtól, hogy hiszen szó volt köztünk arról, mennyi kellemetlenségem támadt a P.[esti]N.[apló]-beli cikkekből

3 s ezt nem fogod elfelejteni. Hiszen elmondtam, abból volt a kellemetlenségem, hogy Naplóék minden cikkhez odatették a Zengővárkony-keltezést s ezzel lokalizálták a dolgot, s a falusiak előtt úgy lehetett föltálalni, hogy éppen őket pellengérezem ki — az egyik oka volt, amért abba hagytam a cikkek közlését. S mondtam is, e tekintetben vigyázni kell majd — s most mégis én s az én falum szerepelünk forrás gyanánt. (Mert ha névvel nem vagyunk megnevezve, mindenki kitalálhatja.) Eszerint tehát most is várhatom, hogy itt kellemetlenségeim lesznek, holott már egy életre elég volt belőlük. Leveledben azt mondod, úgy írtál, ahogy éreztél s szeretnéd, ha irántam való szereteted és nagyrabecsülésed kivillanna a sorokból.

4 Hogy úgy írtál, amint éreztél, abban nem kételkedem — ezt az érzést azonban nekem sehogyse sikerül a szeretettel azonosítanom. Én itt egy sokat fölényeskedő, handabandázó, groteszk figurát látok, akiben sehogyse tudok magamra ismerni. Bár igen fogékony vagyok a szeretet és barátság megnyüvánulásai iránt, hiába próbálgatom őket akárhányszor, képtelen vagyok kiérezni. Hisz ez nem volna baj, úgy érzel, ahogy érzel, punktum — de mért kívánod tőlem, hogy szeretetnek érezzem, ami nem az? S ha alaposan megvizsgálod magad, be fogod látni, hogy valóban nem az. Te nem vagy ember-ismerő, nagyon is nem — én, sajnos rettenetesen az vagyok. Amiről írod, hogy így van, csak szeretnéd, hogy így legyen, de nincs így. Szeretnéd, mert érzed, hogy szeretned kellene engem, talán jobban, mint akármelyik barátodat, mert tudod, hogy bennem olyan valami van, ami nincs meg egyetlen egyben sem — hogy csakugyan én vagyok ma (sajnos, de így van — ez se dicsőség, hanem nyomorúság) a magyarságnak öntudata és lelkiismerete s ebben Te velem eggyé lettél. Ebben az eggyé-lételben mi megértettük egymást úgy, ahogy Te még nem beszélhettél senkivel, s veled még nem beszélt senki — nem ismerem másokhoz való kapcsolatod módját, de meg vagyok győződve, hogy nem tévedek abban, amit mondok. Szóval tudod, hogy kellene irántam érezned, annál inkább tudod, mert már éreztél is így. Valami ezt megzavarta. Talán ráeszmélsz most, vagy később s akkor sok mindent meg fogsz érteni. S akkor már meg fogod érteni azt is, mit jelentett ez az egész cikk-ügy a számomra. A kívánt cikket

5 igyekezni fogok megírni mielőbb — és pedig az óhaj szerint, röviden. Nekem már mindegy, ha Nektek úgy is jó, hogy éppen én íijam meg röviden, akinek egyedül van erről érdemes mondanivalóm. (Mert hogy mi a fenének enquéte200