Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

ezeket a dolgokat, de ha egyházi hatóságomtól nem kapok kellő orvoslást, végül is kénytelen leszek a világihoz fordulni, mert ez az ember már nem éri be azzal, hogy az egészségemet teszi tönkre s nekem nagy anyagi károkat okoz, hanem az egyéni és papi becsületem ellen tör s egyenesen az existenciámat akarja tönkre tenni. Ha ilyen ember pap maradhat és palástot viselhet, akkor az egyház megszűnt az lenni, aminek lennie kell. Kérve-kérem N[agy]t.[iszteletű] Esperes Urat, méltóztassék engem arról értesíteni, hajlandó-e és tud-e az irányban intézkedni, hogy ez az ember innen haladéktalanul eltávolítassék, mert végül is én leszek kénytelen innen eltávozni. N[agy]t.[iszteletű] Esperes úrnak a legmélyebb tisztelettel alázatos szolgája Dr Fülep Lajos h.felyettes] lelkész Szégyellem, hogy ilyenekről kell beszélnem. Reggelre kelve azt találta ki ez az őrült ember, hogy bezárta a padlást és magához vette a kulcsát, azt a padlást, amelyen van a lisztünk, kukoricánk, babunk stb. és amelynek ajtaja mögött van az árnyékszék. Helyettes püspök úr, N[agy]t.[iszteletű] esperes úr is azt tanácsolta, hogy legyek türelemmel. Most már csak azt kérem, méltóztassék megmondani azt is, hogy hogyan lehet egy ilyen veszedelmes őrülttel élni? F[ülep] L[ajos] Dunamell. Ref. Ek. Lt. A/10, b. A Tolnai Em. ir. 121/1921. Külzetén: Érk. 921-Ápr. 20. h. lelkész - - Medina Viszályok i. sz. 121. Kézírás. Dunaszentgyörgyre írt levél. 1 Ld. 362. sz. 23 Ld. 348/3. 4 Takács József 361. sz. levelére utal. 364. SZÁNTÓ REZSŐ - FÜLEP LAJOSNAK [Prága, 1921. IV. 24. előtt] Kedves Fülep, ámbár egy kisebb örökkévalóság óta nem láttam, egyáltalán nem ötletből írok most, — jó sok kilométer távolságban szűkebb hazámtól. Aminthogy soha ötletszerűen nem gondoltam Magára, — nagyon is sokszor vagdalták a fejemhez — itt is. Wienből is — „típusának" — egy kicsit a típusunknak — visszavonhatatlanul bekövetkezett Untergangját. Magát bizonyára mindez — bevallottan — még csak nyugtalanná sem teszi, de aki e sajátmagától fülledő extázis közepében él, ahol a dialektikus fejlődés egyénenként is mindenkit állásfoglalásba gyömöszöl, ahol megtalálni vélték a közös nevezőt — az ugyancsak szilárdan álljon a maga értékelési létráján, ha nem hajlandó meztelenül, szédülten együtt hemperegni velük. 59