Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

sodik. Ennek a kis államnak ereje a gazdagsága. Fegyverrel nem szerez, gyarmatai nincsenek, hatalmi szférája alig terjed túl a falakon, s mégis világhódító; uralmának eszköze az ipar és kereskedés, polgárainak szorgalma és élelmessége, művészete és pénze. A firenzei posztó és a firenzei forint megtalálja a legtávolabbi piacokat és diktál nekik - a firenzei szellem a politizálásban, filozófiában, költészetben, novellában, művészetben Itáliának élére lendül, s messze világít szerteszéjjel a határokon túl. Róma még szunnyad, múltján mereng, míg Firenze a jövőt készíti neki elő. A politikai harcok zsivajában a már fölébredt és győzelmesen előretörő újkor szellemi viadalait is egyelőre itt vívják meg, Firenzében. Lázasan bontják a régit, s építik az újat; a vallásos és egyházi világnézet és kultúra helyét fokról fokra elfoglalja a világi: a humanista. Az irányzatnak a külső körülmények is kedveznek. A fölkapaszkodott polgárságból, mint forradalmas idők után szokott, a régi helyett új arisztokrácia alakult ki, a vagyon, a pénz arisztokráciája. Úgy hívták ezt az osztályt: popolo grasso - hájas polgárság, szemben az ösztövérekével - a popolo minutóval. Az örökké billegő mérleget, melynek egyik serpenyőjében a grasso, másikában a minuto szervezkedett, csak természetes, hogy végül is a hájasok nyomták le, s rájuk szállt az uralom. Ez a jólétet, fényt, pompát kedvelő osztály vajmi keveset törődött az égiekkel s a túlvilági örömökkel, annál inkább iparkodott fenékig élvezni a mulandó, vissza sose térő földieket. Becsületére legyen azonban mondva, a mai fölszínen úszóktól elütőn a materiális örömök mellett a szellemieket is mohón kereste. Az is természetes, hogy ez az osztály szívesen engedte át a vezetést soraiból annak, aki az új életművészetnek virtuóza; akinek égisze alatt nyugodtan gyarapodhatott, gyűjthetett nemcsak aranyat, hanem könyveket, képeket és szobrokat, mik nélkül üres lett volna az élete; aki mestere a régi világ, az ős aranykor ábrándja föltámasztásának és ébrentartásának, visszavarázslója a pogány Olympos ragyogó és ledér isteneinek, hogy a bőkezű firenzei tőzsérekkel együtt üljék a vég nélküli karnevált; aki mintakép az eleganciában, mindenféle testi ügyességekben, az üzleti spekulációban, politikai fondorlatban, kódexek gyűjtésének szenvedélyében, platóni dialógusok szövésében, görög és latin remekműveken való lelkesedésben, költői rögtönzésekben, szellemi kiválóságok főúri pártolásában. A bankár Medici-család szinte közakaratból ül a város nyakára, és gyakorolja fölötte a tiranniát ésszel, ravaszsággal, művészettel - nem tőrrel és méreggel, mint az északibb városok zsarnokai. Keze alatt a zord középkori város megújul. Pompás, oszlopcsarnokos paloták egyre-másra emelkednek a szűk sikátorokban - igaz, hogy kifelé ezek is az erőt mutatják még, s szükség esetén, a nagy vasas kapu bezárásával, valóságos várrá változnak (sose tudni, mit hoz a holnap a mai örömökre), de a kapun belül minden csupa grácia, filigrán díszítés, faliszőnyegek, faragott kandallók, képek, könyvek, szobrok szépsége és gazdagsága, zene szól, és folyik a mézízű toszkán beszéd Venusról, Platónról, Ciceróról és Horatiusról. Az enyhe évad idején kint tanyázik a társaság a lankákon, szőlőlugasok alatt, ciprusok és örök tölgyek enyhelyén, maga mögött hagyva a város gondját-baját, sütkérezve a szabad természet s a szellemi gyönyörök kombinált élvezetében. Művészek és írók mintegy varázsütésre támadnak, és glóriásan vetítik az ámuló 269