Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
„Az igazi művész csak akkor találja meg önmagát, ha lelke képét adhatja művében. De lelke, mint az asztrál-lélek, bolyong hazátlanul az idegenben, nem találhat soha tükörképére, mert a lélek kiformálódásában a földnek és levegőnek: a kultúrának nagy szerepe van, s a kész egyéniség, ha idegenbe kerül, idegen is marad ott mindenha. És bolyong. Miért bolyong? Mert keresi önmagát stb..." Micsoda zűrzavar néhány sorban! Kultúra annyi, mint: föld és levegő! A művész bolyong, mert önmagát keresi; önmagát akkor találja meg, ha a lelke képét adhatja; de idegenben nem adhatja. Szóval az igazi művész ott keresi magát, ahol soha meg nem találja! Magához a gyűjteményhez külön és részletesebben kellene hozzászólni. Nagyjában csak ennyit: amilyen szolid érték túlnyomó része, olyan jelentéktelen az a szerencsére kicsiny része, amely Pállya Celesztinekből, Mühlbeckekből s hasonlókból áll. Szinte érthetetlen, hogy kerülnek ilyen előkelő gyűjteménybe. A Wolfner-díj nyertesei azonban, Orbán, Csuk, Zombory, Bosznay, már egyenesen kétségbeejtők. * Hevesy Iván a legújabb művészeti irányok népszerűsítője nálunk. Azoké, melyeknek, noha a művészet autonómiáját hirdetik, lényegéhez tartozik az írott magyarázat szüksége. Nem olyan értelemben, amilyenben a maihoz hasonló ál-kultúrában minden művészetnek szüksége van magyarázatra, hanem immanens módon. Hevesy alaposan ismeri a futurista, kubista, expresszionista és egyébista irányokat, tudja, kik, mikor, mit és hogyan festettek, szobrászoltak stb. A baj ott kezdődik, mikor a lelkiismeretes connaisseur 4 átmegy elméleti részre, és valósággal orgiát ül ott, ahol próféciákig rugaszkodik kultúránk végéről s a jövő művészetéről. Szóval, mikor felülkerekedik a műkedvelő, aki olvasta Spenglert, és képtelen megmaradni föladatánál, hanem néhány oldalon elintézi a nagymindenséget. (Egyáltalán, sok galibát csinált már ez a Spengler. 5 ) Hevesy három csinos kis kötetben valóságos fejlődéstörténetet írt az impresszionizmustól mai dolgokig. Ha csak arról lenne szó bennük, amiről kell, igazi kis vademecumai 6 lehetnének a modern művészetnek. Sajnos azonban jelentékeny részüket felületes elmélkedés tölti ki, egyes művészek precíz és alapos analízise helyett - amiben egy egész irányzat legjobban mutatkoznék meg -, nagyobbára általánosságokat kapunk és elskatulyázást azzal, hogy az illetőnek „nem sok az expresszionizmusa", vagy hogy „nem egészen kubista", mielőtt pontosan tudnók, mi az egyik és mi a másik. A végig nem vitt analízisnek következménye azután, hogy az alapvető fogalmak terén zavar uralkodik. így pl. amikor megállapítja, hogy az „impresszionista művekben az egységet nem az architektonitás és a drámaiság adja, hanem a tónus és a hangulat". Mind a kettő a legnagyobb félreértésre ad alkalmat. A „hangulat"ot nem bolygatom, mert nem mond semmit, s így mindent mondhat. A „tónusnak" azonban olyan határozott jelentése van, hogy önkényesen nem lehet akármit érteni rajta. Márpedig a „tónus", közhasználati jelentésében, olyasvalami, ami nemcsak hogy nem impresszionizmus, de egyenesen ellentéte neki. Hevesy pedig végig ezzel a fogalommal operál, anélkül hogy megmondaná, mit akar mondani vele. Olyan valakiben, aki nem ismeri az impresszionizmust - s elvégre az ilyen népszerűsítő könyv elsősorban ilyeneknek szól - , a leghamisabb képzeteket kelti róla. Hevesy 259
