Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
stb. Olyan természet ez, mely az én benyomásomon kívül nem létezik, mely az én érzékletemmel azonos. Olyan „Welt", 1 7 mely nem „Wille und Vorstellung", 1 8 hanem csak Vorstellung. S csak azért, mert ilyen, mert érzékietemen kívül nincs, állhatok eléje prekoncepció nélkül - ha egyáltalán. Csakhogy annak, ha azt mondom (vagy nem is mondom, csak eszerint cselekszem: festek): a természet az én benyomásom - még más következése is van. Ez már világnézet. Éppen olyan, mint ha Aristotelésszel a fizikai szükségszerűséget, Aquinói Tamással a „princípium motus"-t, 1 9 „essentiá"-t 2 0 vagy „ratió"-t, 2 1 Spinozával az istenség modifikációit, Kanttal a jelenségeknek kategóriák rendezte rendjét vagy Hegellel az idea „Äusserlichkeit" 2 2 -jét látom benne. Bizonyára nem olyan mély metafizika ez, mint az övék, sőt nyilvánvalóan híg és vékonypénzű, de akár pszichologizmusnak, szenszizmusnak, szenzualizmusnak, szubjektivizmusnak vagy szolipszizmusnak nevezik, egészen lege artis 2 3 világnézet ez, mint valahány csak volt eddig a világon. Végül a művésznek a természethez valónak kell lennie, mely ennek a világnézetnek eleme. De ez, szigorúan véve, már tautológia. Az a természet azért olyan, mert a művész olyan; hisz az a természet, olyanul, nincs a művészen kívül. Tőle és általa olyan, amilyen. Az a természet a művész világnézete, s a művész világnézete az a természet. Tehát amikor azt a természetet definiáltam, vele definiáltam a művészt is: világnézete által való eleve meghatározottságában. íme tehát: a két tényező, egyfelől a merő természet, másfelől a csupán benyomásokra reagáló művész éppúgy benne van a világnézet elementumában, s belőle veszi jelentését és értelmét, mint valaha akármelyik másik. Ez a természet és művész csak ennek a világnézetnek alapján lehetséges és érthető. Mert sem ez a természet nem az abszolút természet, sem az a művész nem az abszolút művész - hanem mind a kettő vonatkoztatott s a vonatkozásban meghatározott. A természet, melyre a művész reátekint, nem formálatlan - mert ilyen nincs - , hanem megformált: az impresszionista világlátás természetvilága. Nevezetes, hogy éppen impresszionista művész, Rodin formulázta meg pontosan az impresszionizmussal ellenkezni látszó elvet: La nature se compose elle-méme 2 4. (E. Claris ankétjában: De l'impressionisme en sculpture, 1902.) A művész tehát nem valamilyen meghatározatlan, hanem meghatározott, megformált természetre tekint, s arról való benyomását „adja vissza" képén. S a természetnek és művésznek meghatározottságában határozódik meg az impresszionista kép imént említett struktúrája és formája. Kétségtelen, a művészegyéniségek sokfélesége sokféle lehetőséget teremt ezen a meghatározottságon belül. De a végső formáját a képnek, azt, hogy „impersszionista kép" (mindazzal, amit ez a fogalom struktúra és forma tekintetében jelent), a világnézet dönti el: hogy a természet benyomás, képzet, látszat, optikai vízió. Ez a prius (logikailag). Másodsorban hat: hogy egyénileg milyen benyomás. (Mint általában a stílus és egyéniség viszonyában.) A szellem iróniája - a szellemé, melyet meg lehet tagadni, csúfolni, deformálni, prostituálni, csak eltüntetni nem -, hogy az impresszionizmusnak is egészen hasonló értelemben van témája, a naturalizmus és l'art pour l'art dacára, mint a régi művészeteknek. Mint Moliére úrhatnám polgárja prózát beszélt egész életében, nem sejtve, így ők is világnézetet. De persze a különbség mégis mélyreható; éspedig on249
