Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
tásban; s ez a kettő a kép elemei: színek és világítás. Testek, tárgyak, alakok helyett színek, mivel az optikai víziónak minden színben jelenik meg (ha valamely szín valamely tárgy asszociációját kelti, mellékes, nem célzott eredmény); és világítási fokok, mert az optikai vízióban a színek mind egy-egy világítási fokkal - valőrrel - jelennek meg. S mivel a világítási fokok - a valőrök - a tér más és más pontjának felelnek meg, belőlük alakul ki az impresszionista kép ún. levegőperspektívája és tere. S ezekkel az elemekkel az impresszionista kép formája most már pontosan meg van határozva. A valőrök ugyanis felületeken, síkokon jelennek meg (ha esetleg csak pont nagyságún is), úgyhogy mindent összevéve, az impresszionista kép síkokban jelentkező valőröknek egymáshoz való viszonya; vagy: különféle világítási fokú színes síkoknak viszonylata. Ami tehát pozitívum benne a más stílusokhoz képest, az a benyomásnak a leginkább látszati elemekben - szín, világítás, valőr - és csak azokban való megrögzítése. Le personage principal d'un tableau, c'est la lumiére 1 5 mondja Manet. A többi, a division des tonalitás, 1 6 a komplementer színek stb., a mondottak szükségszerű következményei. Ez és ennyi az impresszionista kép legrövidebben, de pontosan meghatározva, ez különbözteti meg sajátosan minden mástól, ez tehát formai szempontból a lényege - mert az, hogy benyomás, élmény, temperamentum, egyéniség stb. van benne, nem sajátja, hanem minden más művészettel közös. Itt, a külön és sajátos formai mivoltában kell tehát megmutatni, ha van-e köze világnézethez és tartalomhoz, vagy pedig csakugyan beváltotta programját, és sikerült ellennie nélkülök. Látszólag igen. Látszólag egészen prekoncepció nélkül való. Hiszen ez a forma: a merő látszat abszolút absztrakciója. Egyfelől a festő (persze, a maga egyéniségével), másfelől a természet - ennyi és semmi több; a festő a természetre tekint, s csak azt rögzíti meg, amit lát - nem amit tud, gondol vagy érez - , a benyomását, optikai szenzációját azonmód. Eredmény: az impresszionista kép formája. Nos, ha valahol, hát itt derül ki igazán, hogy a forma és világnézet korrelációja nem valami ideiglenes viszonylat, mely koronként fennáll, koronként nem. Itt, ahol minden megtörtént felbontására, aminél több emberileg már nem is történhet. Mert már annak is, hogy az impresszionista művész úgy akar a természet elé állani, olyan elfogulatlanul, előzetes ideák nélkül, szóval ennek az előföltétel-nélküliségnek is megvannak az előföltételei. Először is a természetnek alkalmasnak kell lennie erre. Vagyis nem szabad pl. - hogy a legmesszebb esőt mondjam - mitikusnak lennie: nem szabad, hogy jelenségei perszonifikálódjanak, vagy személyes életet akár szimbolizáljanak. Nem szabad panteisztikusnak: az istenség látható megjelenésének lennie. Nem szabad szubsztanciálisnak lennie: amiben van valami valóságos és állandó. Nem szabad lelkinek, se testinek, nem szabad szelleminek, se anyaginak, nem szabad ideálisnak, se reálisnak, nem szabad az emberrel rokonnak vagy tőle idegennek, vele egylényegűnek vagy máslényegűnek, nem szabad monistának, dualistának vagy pluralistának lennie, nem szabad energiának, ideának, fogalomnak lennie, hanem csak egy valami lehet: benyomás (impresszió, érzéklet, látszat). De amikor azt mondom: „benyomás", akkor egész határozott valamit neveztem meg, mert már nem akármelyik és akármilyen természetről beszélek, hanem pontosan arról, mely semmi más, csak az én benyomásom, érzékietem, optikai látszatom. Ez pedig éppen olyan formája a természetnek, mint a mitikus, panteista, idealista 248
