Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
ban, renaissance-ban stb. az övékét. (A formának a következés minden ízét megmutató kifejtése ebből a világnézetből - amire itt nincs hely -, ha kevéssé gusztusos is, hálás feladat: készen van benne az egész korszak kritikája.) Áttérve az impresszionizmusra: ugyan semmi közvetlen köze, mint mondtuk, az akadémizmushoz - legföljebb, mint ellene támadt reakció -, mégis ugyanazon kor gyermeke, melynek megmutatja másik ábrázatát; hitvallása szintén a forma autogenezisének illúziója. Az akadémizmus szenilis bárgyúságában nem emlékezett, nem tudta, mit hordoz magában; az impresszionizmus pedig nem akart világnézetet. Jellemző ennek a lehetőségében való hit, ez a naivitás a XIX. század ideológiákból kiábrándult, „fölvilágosult", rafinált emberére - mint ahogy jellemző e kor „filozófiájára", a pozitivizmusra, hogy úgy vélte, örökre kiküszöbölte a metafizikát, mikor nyakig úszott benne a legnaivabb módon. Az impresszionizmus a modern naturalizmustól örökölte a programot. Eszerint a „témákat", „tartalmakat", „gondolatokat" kifejező művészet meghamisítja azéletet, természetet, embert, úgy kell hát „visszaadni" őket, amilyenek (legföljebb „egy temperamentumon keresztül", Zola szerint). A végső konzekvenciát az impresszionizmus vonta le. Amit ábrázolni akar, a puszta optikai kép minden előzetes tudástól, de egyúttal minden a priori esztétikai ideáltól menten. Zárjon ki hát magából a művész minden a priori ideát, előre megformált fölfogást, eleve tudást, meggyőződést, prekoncepciót stb., mely benne a világról, természetről, dolgokról leledzhet - fogja föl pur et simple 1 3 , közvetlenül a természeti jelenségek hatását, s adja vissza, amilyennek valamely pillanatban látszanak, nem pedig amilyennek tudja őket. Mindegy, hogy valami milyen a valóságban, mert mindegy, hogy mi - az a fő, milyennek látszik valamely pillanatban. Már ebből is nyilvánvaló, hogy az impresszionizmus értelmét az „impresszió", benyomás fogalma, ahogy általában használják - s ahogy közönségesen alkalmazni is szokták reá -, egyáltalán nem meríti ki. Nem általában „impresszióról", benyomásról van itt szó, mert a fogalom alatt több különféle művészi irányzat elfér - mint ahogy impresszionizmus volt is már többféle. A XIX. század impresszionizmusa pedig egészen határozott és sajátlagos irányzat, melyben az impersszió fogalmának egészen határozott és sajátlagos jelentése van. A prekoncepciók említett kizárása már sejteti, hogy mi a jelentése; pontosan azonban maga az impresszionista kép mutatja meg, mely e fölfogás látható eredménye. Az impersszionista kép formája szembeállítva más stílusú képekkel egyrészt abban határozódik meg, ami azokban van, s benne nincs, vagy nem fontos, másrészt abban, ami meg őbenne van, s azokban nincs, vagy nem fontos: szóval, amiben különbözik tőlük. így nincsenek benne először is „testek", mert a testek tudott valóságok, a tiszta optikai képben, a látszatban, csak színes felületek jelennek meg; ennélfogva nincs benne a régi értelemben modelé 1 4 és rajz; következésképp nincs benne vonalperspektíva; s végül nincs és nem lehet benne a régi értelemben kompozíció, mert az föltételezi az említett elemeket mind. A régi kompozíció a dolgok s a tér hierarchiájával épült föl - itt pedig az alakok semmivel se jelentékenyebb elemei a képnek, mint bármi, ami az optikai vízióba belévetődik, minden egyenrangú, s hasonlóan a tér minden pontja is. Ellenben van benne: színek valamilyen világí247
