Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
imperializmusnak, mely az egész kontinens élethalálkérdését veti fel. Ezért az európai imperializmus javára egyetlen mentő szót sem lehet felhozni, viszont meg kell különböztetni benne az árnyalatokat, amelyek szerint az esetleges katasztrófáért viselendő felelősség is megoszlik. Az európai imperializmus általános képletéhez Olaszország adta az utolsó hányadot, a maga sajátos, külön, a többi nemzetekétől merőben elütő képletét. Míg a többiek, Anglia és Oroszország, Franciaország és Németország imperializmusa, egyiké-másiké a világuralomra vagy legalábbis az európai hegemóniára való törekvésből származik, addig Olaszország új keletű imperializmusa egyrészt népességi, másrészt politikai okra vezethető vissza, de mind a kettő inkább a kényszer, valamely veszteség és veszedelem elhárítására ösztökélő kényszer, semmint a spontán expanzió jellegével bír. Az olasz imperializmus eredetének ezt a negatív oldalát egy német szociológus, Robert Michels* helyezte kellő világításba, akit már nemzetiségénél fogva sem lehet túlzott elfogultsággal meggyanúsítani, s akinek adatait és következtetéseit éppen ezért nyugodt lélekkel fogadhatjuk el. „A béke barátai és az expanziós politika ellenségei szeretettel és tisztelettel tekintettek Itáliára, a jogosságnak az árral dacoló sziklájára, az egyetlenre, melyet az imperializmus hullámai nem érintettek" - írja Michels. Utal az olasz nemzetgazdászokra, akik Itália egyik fő jellemvonásaként a morbus anglius-szal 6 szemben kifejtett diadalmas ellentállását magasztalták, és idézi Loria szavait: „Mi olaszok örülhetünk neki nagyon, hogy a par excellence morbus ánglius, mely pedig elterjedt az egész földön és minden nemzetet pusztított, a mi országunkban nem tudott gyökeret verni, alighanem a szociális életünket jellemző szabadság rendkívül élénk és elfőjthatatlan szelleménél fogva". (Achille Loria: Corso completo di economia politico, 7 Torino, 1910. 671. 1.) Az olasz defenzív patriotizmus két forrásból táplálkozott; az egyik történelmi, a másik gazdasági. „Történelmileg tekintve, az utolsó évszázad politikai Itáliája lényegileg minden nép saját földjéhez és saját kultúrájához való jogának alapelvén áll. Ciascheduno per sé. 8 Ezen posztulátum nevében törték meg az idegen uralmat Itáliában." Éppen ezért „hazájuk felszabadítása után az olaszok az iszonyatot, mellyel az Itáliában működött idegen uralomra visszagondoltak, átvitték a hódítási politikára egyáltalán, s éppoly kevéssé akartak elnyomók lenni, mint elnyomottak". Másfelől az ország gazdasági gyengesége útját állta a költséges, kockázatos, nagyobb szabású külső politikai vállalkozásoknak. így volt ez egész Tripoliszig ekkor állt be a fordulat új utak felé Itália életében. Hogy az olasz imperializmus demográfiai eredetének negatív oldalát csak némileg is megvilágítsam, közölnöm kellene az idevágó, Michels által feldolgozott statisztikai adatoknak legalább egy részét. Ehelyett be kell érnem azzal, hogy a két döntő tényezőre, az olasz túlnépesedésre és a kivándorlásra utaljak. Az olasz népesség sűrűsége a terület nagyságához képest igen nagy: 121 lélek négyzetkilométerenként, holott az olasz nemzetgazdászok számítása szerint* * az olasz föld négyzetkilométerenként 70-80 embernél többet nem tud megfelelően táplálni. Igaz, hogy ezen a súlyos állapoton némileg segíteni lehetne az ipar és mezőgazdaság emelé* Robert Michels: Elemente zur Entstehungsgeschichte des Imperialismus in Italien. Archiv für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik Bd 34. 1912. 56. 1. * * V ö.: F. S. Nitti: La conquista dellaforza. Torino 1905. 63.1. 20
