Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
űző építővállalkozókkal készíttetnek spekulációra. A tervezés munkáját ezekben az esetekben nagyobbára sematikusan végzik részben a vállalkozók alkalmazottai, részben önálló technikusok; igazi építészeknek az építkezés felett való felügyeletére rendszerint nem kerül a sor. De a probléma nem is az - és gazdasági szempontból amúgy is képtelen követelés volna -, hogy minden egyes spekulációs-épületet valamelyik művész egyéni módon tervezzen meg. Az a körülmény, hogy ma az épülettervek legnagyobb része nem művészektől ered, hanem bizonyos tömegtermelés eredménye, amennyiben mindig ugyanaz az alapforma alkalmazódik, a spekulációs építkezés lényegében gyökerezik. A hiba csak az, hogy ma, jóllehet egész utcasorokon végig egyik ház csakúgy, mint a másik, ugyanazon alaptervre épül, kifelé az egyéni megformálás látszatát igyekszik magára ölteni. Ennek következtében az egész városképet nemcsak a belső hazugság hamisítja meg, hanem ugyanazon téma variálásában kifejtett görcsös erőlködés folytán kivesz minden érzék a szolid, természetes formaalakítás iránt. A tömegépítkezés formálásában javulás csak akkor állhat be, ha a belső egyöntetűséget kifelé is érvényre juttatják. A tulajdonképpeni probléma tehát bizonyos egyöntetű típusok kialakítása. A tömegépítkezéseknél - a bérházaknál -, melyek a tömegek mindenütt azonos szükségleteinek kell hogy megfeleljenek, nem is lehet az a cél, mint a magánépítkezéseknél, hogy egyéni igényeket és egyéni ízlést elégítsenek ki. Másfelől azonban a tömegépítkezések céljainak megfelelő típusok kialakítása - olyan típusoké, amelyek lényegükben mindenütt alkalmazhatók - csak a magánépítészek, szóval az építőművészek intenzív együttmunkálásával történhetik meg. És éppen ez a modern építőművészetnek egyik legnagyobb és legsürgősebb feladata. Általában véve elsőrendű nemzetgazdasági és kulturális szükséglet, hogy legyen olyan önálló tervező művészsereg, amely a direkt megrendelések terén működik, s az építészetnek és iparművészetnek megnyitja a szüntelen kínálkozó új feladatok útjait. Egyidejűleg azonban törekedni kell az egyszerű, személytelen formák kincsének megszerzésére, melyeket a tömegprodukcióban lehet alkalmazni. Ennek az egységes gondolatnak, mely minden nagy művészi korszakot áthatott, az írónő igen tudatosan és világosan ad kifejezést könyve végén: „A művészi kultúrának olyan általánossá válására kell törekednünk népéletünkben, hogy a legegyszerűbb rajzoló munkája is tanúságot tegyen róla. Csak ha egészséges és igazi szellem hatja át a művészetet, csak akkor járulhat hozzá az egyetemes népjellem nemesítéséhez; és csak akkor fogunk kulturális fejlődésünkben olyan monopóliummal bírni, amely a világállamok körében gazdasági helyzetünkre nézve jelentőségre tehet szert." A világhódító német ipar a kereskedelmi szabadság mellett a kulturális érték szükségszerű privilégiumát a világpiacon hirdeti ebben a programban. A jövőben, ha a kulturális értékek megint elfoglalják az őket megillető helyet, ezen program megvalósításától függ a népek helyzete a nemzetközi nagy versenyben. 12
