Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

FERENCZY KÁROLY 1862-1917 Ferenczy Károly, a festő meghalt, és vele nemcsak kitűnő ember, nemcsak jeles művész múlt el közülünk, hanem egy korszaknak eleven része szakadt el a magyar kulturális közélet testéből. Korszakok nem úgy múlnak el, mint a napok, egymást fölváltva, hanem egyik a másikból nő ki, benne gyökerezik, belőle táplálkozik, s az új együtt van az előzővel. Sőt az előző túlélheti az újat, mely látszólag elfoglalta amannak helyét. Nem minden korszak korszak, legalább nem a szó pozitív értelmében, mely pozitív vonásokat, a szellemi közélet határozott jellegű alkotásokban való kifejezését, önmagában kielégítő, de továbbfejlődésre alkalmas eredményekben való megnyilvánulását tételezi föl. Némelyik korszak kísérleti, vagy mondjuk: átmeneti jellegű, mely negatív eredményekkel zárulhat, és éppen azért ellentétese annak, amit a korszak fogalmán értünk. Mert a szellem életében csak a pozitívumokat tudjuk fogalomba foglalni, névvel nevezni, valóságnak vállalni. Csak ma, amikor megint a kísérletezés, az átmenet napjait éljük, csak ma látjuk, mennyire korszak volt az, e fogalom pozitív és határozott értelmében, amelynek Ferenczy Károly volt egyik legjelesebb és leggyökeresebb képviselője. Ennek a korszaknak a képlete egyértelműen és pontosan meghatározható. Határait nem kezdetének és végének időpontja szabja meg, hanem a belső, immanens határoltság, melyhez képest az időbelis külső, csak esetleges. Saját feladatai vannak: ezeknek terjedelme és megoldási lehetőségei szabják meg önnön határait. Ameddig ezek a feladatok elérnek, addig terjednek a korszak határai. Ahol a feladatok elvégződnek és megoldási lehetőségeket már nem rejtenek magukban, ott elvégződik a korszak, ha az időben látszólag tovább tart is. Minden korszaknak csak meghatározott számú feladatok jutnak osztályrészül, minden korszak szükségképp egyoldalú, mindegyik az egyetemes szellemi életnek csak bizonyos oldalát fejezi ki. Ezért minden korszak relatív és - a szó magasabb srendű értelmében, mely az egyetemességhez való viszonyra utal - átmeneti. De minden korszak, amelynek pozitív feladatai vannak, és azokat megoldja, amely a maga korlátozottságát és egyoldalúságát egyértelműen és határozottan kifejezi, egyúttal abszolút, mert semmi mással össze nem mérhető, csak önmagából megérthető s csak önmagában értékelhető képlet. Minthogy minden művészi alkotás a fejlődés történetének bizonyos momentuma, bizonyos relatív helyet foglal el előzői s a rákövetkezők között, de minden művészi alkotás egyúttal befejezett, örökre lezárt és abszolút valami, mely kiemelkedett az időből és teljesen önmagáért való. Ha meghatározzuk Ferenczy korszakának belső értelmét, a feladatokat, amelyekben él, akkor megállapítjuk azt a terjedelmet is, amelyet a fejlődő művészet életterületén elfoglalhat és elfoglal. Ehhez képest csak kronológiai és művészetkrónikái érdekességű az a tény, hogy ez a korszak mikor kezdődött, mikor végződött és hogy egyáltalán elvégződött-e már. Aligha végződött el, nemcsak azért, mert, az imént elhunyt Ferenczy kivételével, többi képviselője még él és alkot, hanem azért, mert a ma kísérletezései és széthúzó törekvései között állandóan a lábunk alatt érezzük még mint valami homogén és szilárd talajt. Ennek a korszaknak sze13