Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
302 gyen a muri, mert végeredményében, mint minden nép, a párizsi is gyerek, s kell neki a csillogás, amellyel eljátszadozzék. A nép mulatságai tele vannak ötlettel, szellemességgel, olykor brutalitással is. Hanem annyi szent, hogy a párizsi népet nem lehet ugyanazzal a dologgal soká traktálni. Hamar megun valamit, s újat kíván. Sok ember él a világon, aki egyebet sem tesz, mint hogy ennek a népnek új játékszereket talál ki. Egy ötlet él egy szezonban, a következőben már híre-hamva sincs. De jött helyette más, tökéletesebb, amelyik amazt kiszorította. Hanem, mint mondom, van brutalitás is ebben a múlatásban, vagy legalábbis a gyöngébb ember az erőseknek ebben a kavarodásában brutalitást lát.Ök talán nem érzik, hiszen egymás közt vannak,egyforma erőket képviselnek, és meg is szokták egymást; hanem az idegen s különösen ha magyar, belekábul a párizsi nép kavarodásaiba, s meg is ijed tőlük egy kicsit, bár látja, hogy ártatlan mulatságnál egyébről szó sincsen. És csakugyan van abban valami ijesztő, amikor fölvonul ennek a kifogyhatatlan párizsi népnek egy tekintélyes része, megszáll bizonyos területeket, s aztán elfelejtve mindent, néhány órára csak a mulatásnak szenteli magát; aki ilyenkor útját állaná ennek a népnek, föltétlenül eltűnne a talpak alatt, örvény, szédítő, kábító rohanás és forgás az ilyen mulatság, melyben — ez nevezetes dolog — mindenki megőrzi a józanságát, nehogy bajba keveredjék. Amilyen úr a nép az ilyen alkalmakkor a tereken, amelyeket megszállott, olyan úr a maga kis mulatóhelyein is, ahová nem szereti, ha nem közüle való ember beüti az orrát. A nép felfogására és gyors cselekvésére jellemző kis esetet akarok elmondani. Egy este többen elmentünk a rue de la Gaitée-n levő „Bobino" című music-hallba, amely egyike a leghíresebb és leghírhedtebb populáris orfeumoknak. Ha jól tudom, tetejébe még éppen vasárnap este is volt. Elég az hozzá, hogy betérve, egy nagy, zsivajtól visszhangzó teremben találtuk magunkat, amelyben késsel lehetett volna vágni a füstöt. A füsttenger mögött sejteni lehetett a színpadot, melyen valaki igen rekedt és igen kellemetlen hangon énekelt, vagy legalább énekelni szeretett volna igen nagy disznóságokat. Mert ez kell a népnek. Azt hiszem, a világ egyetlen publikuma előtt sem lehet olyan hidegvérrel leadni a legelképzelhetetlenebb malacságokat, mint az ilyen Bobino-publikum előtt, és egy sem felel rá olyan dörgő tetszésnyilvánítással, mint ez. Magyarországi színésznek vagy orfeumművésznek fogalma sem lehet arról a sikerről, ami itt egy-egy kedvelt alaknak estéről estére kijut. Ünneplik, mint egy bálványt, s alighanem széttépik a dobhártyáit a szörnyű bravókiáltásokkal s tapsokkal. A sikernek tetőpontja az, mikor a nép, megmámorosodva a mulatságtól, kórusban vele énekel az előadóval. És énekli és elénekelteti ugyanazt a kupiét háromszor-négyszer is. így volt ezen az estén is, amikor mi megjelentünk. Már tetőpontján volt a fesztelen múlatás, amikor a páholyok mögött vezető folyosóról eredő hangos selyemruhasuhogás és nevetgélés hívta ki a mulató ház figyelmét. Három pazarul öltözött nő tartott a proszcéniumpáholy felé egy elegáns férfi kíséretében. Kíváncsi látogatók és leereszkedők, akik jöttek megnézni, hogy mit csinál a
