Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

303 nép ilyenkor. Csakhogy elszámították magukat, mert a nép otthonát és mulatságát nem tartották tiszteletben, s ebből hamarosan baj kerekedett. A mi pazarul öltözött hölgyeink, leülve a páholyban, hangosan beszélgettek és nevetgéltek, mialatt egy előadó a színpadon éppen nagyban izzadt a publikum felderítésén. A közönség egyik fele a csendháborítókat nézte, másik fele a színészt szerette volna hallgatni, a színész pedig erőlködött. Ez a visszás állapot csak pár pillanatig tartott. A hölgyek környékén ülő alakok elkezdtek pisszegni, sőt szóbeli figyelmeztetéseket is küldtek a páholy felé. Nem használt. Sőt az egyik elegáns hölgy, akinek valami sértést mondtak, hamar visszaadta a választ: — Ta gueule! Ami jó magyarán annyit tesz, mint fogd be a pofád. Erre már izgultabbra vált a hangulat a zsúfolásig telt színházban. A döntő pillanat azonban csak akkor következett be, amikor maga a színész a színpadról odaszólt a csendháborítóknak, hogy ő itt dolgozik, hogy ő itt nehéz munkával keresi a kenyerét, és ne háborgassák őt munkájában. A csendháborítók, akik ilyenformán két tényezőt sértettek meg legérzékenyebb részén: a népet mulatságában és egy dolgozó embert munkájában, nyomban megbűnhődtek vakmerőségükért. A színész szavai még el sem hangzottak, mikor már a következő pillanatban az egész ház harsogott a ,,ki velük" kiáltástól. Késedelem nélkül megjelent két rendőr, és se szó, se beszéd — beállított az elegáns csendháborítók páholyába, s azokat azonnal való távozásra szólította föl. Persze hogy szó nélkül engedelmeskedni kellett, csakhogy micsoda gyászos kivonulás volt ez a nép gúnykiáltásai és harsány füttyszavától kísérve. — Au revoir! - kiáltozták utánuk. Mikor a vihar elsimult, a színész folytatta „munkáját", s a nép átvette teljhatalmú uralmát a Bobino fölött. És tapsolt, lelkesedett, énekelt, olyan határtalan lelkesedéssel, melynek nincs párja ezen a világon. HANGOK A JÖVŐBŐL Párizs, szept. 8. A közeljövő kapuját hangok ostromolják, s a hangok visszaverődnek; a felelet természetesen mindig gyöngébb, mint a kérdés, mert a felelet csak visszhang, a kérdés pedig közvetlenül az emberi lélek mélyéből felszakadó kiáltás. Nekünk nem elég a ma, és mi több, nem elég a múlt. Lépteink a tegnap és ma ösvényét tapossák, de tekintetünket és hangunkat előreküldjük a közeljövőbe. Müyen lesz? Az emberiség vergődő arcán szakadatlanul kígyóznak a nagy kérdőjelek, melyekre csak bágyadt visszhang lehet a felelet. A küzdelem e körül forog: előkészíteni a holnapot, meghúzni a barázdát, melybe a holnap magvetője még virradatkor elvesse a magot; este már jöhet az arató az ő kaszájával, s arathat. A fő, hogy a magvető az általam