Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

299 kok is az angolok közül kerülnek ki. Csak tessék elmenni a múzeumokba, ahol tudvalevőleg nincs soha egyetlen francia sem, hanem mindenki idegen, s az ember egy perc alatt átlátja, hogy minden múzeumban a látogatóknak nem kevesebb, mint kilencven százaléka angol, természetesen nagyobb részben nő. Óriási dolog ez, ha az ember tekintetbe veszi, hogy az angol mégiscsak töredék az idegenek összességéhez képest, amennyi állandóan van Párizsban. Azt pedig semmilyen nemzetbeli nő meg nem teszi, az angolt és amerikait kivéve, hogy teljesen egyedül járjon-keljen ebben a nagy Párizsban egyik múzeumból a másikba, s hetekig egyebet se csináljon, mint hogy képeket tanulmányoz. Volt alkalmam megfigyelni a Louvre-ban több mint két hétig egy legfeljebb tizenhat éves, igen szép, szőke angol leányt, aki megjelent mindennap, több órát a képek között töltött, s aztán mint ahogy jött, teljesen egyedül távozott. Volt a kezében katalógus, és munkába vette az egész múzeumot, s amilyen elszánt kis arcocskája volt, valószínűleg végire is járt az egész Louvre-nak. Hanem az ilyen magános kirándulás mégsem kenyere azoknak az angoloknak, akik látni és tanulmányozni jönnek át. Az igazi angol kirándulás fölér egy valóságos modern népvándorlással: látni kell őket, mint mennek több száz főből álló csoportokban egyik helyről a másikra, hogy robognak keresztül-kasul a városban óriási társzekereken, melyekre fölfér ötvenhatvan-száz ember. Átjön például egy-két napra mondjuk kétszáz angol egy csoportban, egy vezetővel Párizsba; nomármost, ez a tömeg bérel kéthárom iszonyú nagy omnibuszt, és azzal aztán egész nap vágtat a látnivalók után. Mindenütt töltenek egy félórát, s két nap múltával — mindent láttak Párizsból, az igaz, hogy megnézni semmit sem nézhettek meg. Soha pokolibb látványt, mint mikor egy-egy ilyen csoport, a vezetővel élén, betódul például a Louvre-ba: nagy sietve mennek, szaporán szedik egymás után a borzasztó vastag talpakat, hogy hirtelen megálljanak egy-egy percre valamelyik kép előtt, amelyikről mondani akar valamit a vezető. A Grande Galerie-n, ahol remekvű remekművet ér, úgy megy végig egy-egy ilyen csoport, mintha távgyaloglóversenyt rendezne. Félóra alatt bejárják az egész Louvre-t. Vannak azután csoportok, amelyek több idővel rendelkeznek, ezek magától értetődőleg jobban megnézik a képeket. A vezető ott áll a tömeg közepén, s miközben karjával a kép felé mutogat, harsány hangon dörgi nekik, hogy Correggio élt ekkor és ekkor és a többi, s Albion fiai és leányai áhítattal hallgatják. (Aki egyéb látogató azonban komoly képnéző szándékkal jött a Louvre-ba, meneküljön, mert a vezető ordítozásai felverik a fél Louvre-t.) A nők aztán sűrűn megteszik, hogy ha már elfáradtak, szépen leülnek a padlóra egy-egy kép előtt, maguk alá húzott lábakkal hallgatják a vezető prédikációit, sőt még jegyzik is a drága szavakat. Pápaszemmel fölfegyverzett szemükkel aztán jó közelről és alaposan szemügyre vesznek mindent, amihez csak hozzáférhetnek. Különösen a mostani időszak az, amikor az angolokkal megrakott óriási omnibuszok, mint elszabadult fenevadak, keresztül-kasul vágtatnak Párizsban fülsiketítő dübörgéssel és életveszélyes sebességgel. Az egyik kocsira-