Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

286 vence, nem sok keresnivalója volt ennek az embernek, akinek a művészete ott kezdődött, ahol a többieké végződött, aki ott látta igazi vízióit, ahova nézve a többiek megvakultak, vagy csak ürességet láttak, s végül akinek minden vonása a nagy lelki élet intenzív munkájában fogant. Rendesen igen anekdotikus okokkal magyarázzák annak a diszharmóniának eredetét, mely Rembrandt s a környezetét alkotó társadalom között fönnállt. Az Éjjeli őrséggel való balsikere még nem lett volna megölője Rembrandtnak; ez a balsiker csak eklatánsul kipattantotta annak a lehetetlen helyzetnek a megoldhatatlanságát, mely Rembrandt és kora között megvolt. Természetében rejlett, hogy messze éljen a környezetétől, hogy maga mögött hagyva a mindennapi életet és a mindennapi embereket, a maga teremtette fenomenális világba vonuljon vissza uralkodni és alkotni; nem tudta ide követni senki, s talán neki szüksége is volt erre a magányra, talán féltékeny is lett volna, ha valaki szorosan közelébe férkőzik. Nyomorában Krisztus volt vígasztalója; az a mártírélet, melynek annyi momentumát tette újra nevezetessé azzal, hogy megfestette. Az apostolok óta nem volt ember, aki a krisztusi szellemhez, a krisztusi tanításhoz, a krisztusi emelkedettséghez oly közel jutott volna, mint Rembrandt az ő művészetével. Ez a művészet beláthatatlan széles birodalom: egy hosszú élet szakadatlan munkásságának rengeteg eredménye. Az elfeledettségből kimentve, Rembrandt úgy bukkant fel újra a XVIII. század második felében, mint a legnagyobb festő, akiről egyáltalán tud a művészettörténelem. Mindenesetre ez az ember, akinek ma a legtöbb hódolója, legtöbb imádója van, egyike ama kevés nagyoknak, akiknek a művészete nem veszített az idővel intenzitásából. Soha Rembrandt olyan magasan nem állt, és olyan általánosan befogadott nem volt, mint íme két és fél századdal halála után. A NAGY ÉJSZAKA Párizsi levél Párizs, júl. 15. A Bois felől kellemes, hűvös, kora reggeli szél fúj végig az avenue-n. Jólesik ilyenkor az átvirrasztott, izgalomban és mámorban eltöltött éjszaka után egy kis természet, egy kis napfölkelte. Mellettem nagy időközönkint elhalad egy-egy kocsi, benne a nyugalomra térők, rendesen párosan vagy többen, a nagy éjszaka lázas táncosai. A nemzeti ünnep éjszakája elmúlt, az emberek egy része fáradtan pihenni tér, más része most kel, és megy kifelé szórakozni Párizson kívül. Én magam is rögtön átadom magam a pihenésnek, csak még előbb, az éjszaka közvetlen hatása alatt s ebben a zsibbasztó, elringató reggeli hangulatban hadd rójak össze egy-két hasábra való sort erről a nagyszerű mulatságról. Az igazi ünnep — miután napközben lebonyolódott a katonai szemle, és