Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
284 Ebben a tipikusan konvencionális, északi, protestáns és mindenekfölött puritán városban, melyben a nyárspolgári egoizmusnál csak az egyhangúság volt nagyobb, vette feleségül Rembrandt, a molnárember fia az előkelő és gazdag patríciusleányt, Saskia van Uylenburghot. 1634-ben kötötték meg a házasságot, s ezzel az évvel mérhetetlen nagy boldogság költözött be Rembrandt otthonába, olyan nagy, amilyenből kevés ember veszi ki a részét büntetlenül. Művészettel élte át minden percét, kincseket, ritkaságokat, gyönyörű csecsebecséket gyűjtött össze maga körül; a legszebb ékszere ez az asszony volt, akit annyi alakban, oly mélységes ihlettel, oly sokszor megfestett. Egy ékszer, amelynek szerető, hűséges lelke van, finom arca, gyönyörű teste, egy ritka szép modell, akinek formáin nemcsak a fény és a levegő simogat végig, hanem a művész nagy szeretete is, hűséges feleség, megértő barát, rokonérző társ, gyermekeinek anyja volt neki ez a nő, aki végeredményben azonban mégsem más, mint megihletője a művészeténekjátéka fantáziájának, eszköze az álmai megvalósításának. Csillogó problémája, pazarul kihívó motívuma annak a művészetnek, melynek gazdagításához, mélyítéséhez, nemesbítéséhez oly nagyszerűen hozzájárult. Rembrandt volt a király, és felesége a királyné: legalább abban az álomvilágban, amelyben élve nem vették észre a valóságot, és főként abban a külön, mesebeli vüágban, melyet Rembrandt káprázatos fantáziája, ekkor már delelője felé haladó művészete teremtett. Ennek a korszaknak két nagy problémája van a piktúrában: ő maga és a felesége, mind a ketten nagy, csodálatos, fejedelmi köntösökben kiöltözve, ékszerekkel terhesen, vagy a felesége a leplezetlen, színekben és formákban gazdag üde asszonyi test minden szépségében. Fő problémája azonban a fény, a levegő, s ez az az időszak, melyben Rembrandt mindjobban megtalálja önmagát, s mindjobban megközelíti azt a célt, melyet fáradhatatlanul, sok munkával és elmélyedéssel igyekezett elérni. A kizárólag művészetének, álmainak, szerelmének, műgyűjtő-szenvedélyének való élés hamarosan meghozta azt a következményt, hogy Rembrandtot tékozlással vádolták, s pörbe keveredett. Ekkor szól bele először durván a mindennapi élet a Rembrandt köreibe, hogy aztán el se maradjon e mellől a kiválasztott ember mellől, hajszolja fáradhatatlan, könyörtelenül egész az utolsó percig. 1642-ben meghalt Saskia is, aki, miután négy gyermekkel ajándékozta meg Rembrandtot, a három első elhalálozásával mindössze egy fiút hagy életben maga után, a kis Titust, Rembrandtnak egyedüli örömét, vigasztalását gyászában és későbbi nyomorában. A nagy csapást Rembrandt olyan módon heveri ki, hogy teljesen beletemetkezik a munkába. A fájdalom, mely éri, áthatja művészetét is, mely ettől kezdve egyre komorabb, megrázóbb és tragikusabb, de egyúttal fenségesebb is; a Saskia halála után következő időtől számítódik Rembrandt művészetének fénykora. A magára maradt Rembrandtnak hűséges társa, egyben modellje és felesége után legfőbb inspirálója akadt Hendrickje Stoffelsben, házvezetőnőjében, aki egyúttal a növekedő Titusnak is gondját viselte. Tovább is úgy élt,
