Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

278 A KÉPZŐMŰVÉSZ FANTÁZIÁJA Általában elteijedt babona szerint annak a művésznek van fantáziája, aki a legfantasztikusabb, legképtelenebb dolgokat tudja kitalálni; nagy fantáziájú embereknek tartják Victor Hugót, Jókai Mórt, Poe Edgárt (ezek ugyan sehogy sem tartoznak össze, éppen mert a fantáziájuk, mármint Poe-é az előző költőével, nem mutat hasonlóságot), Gustave Moreau-t,

1 a csatafestőket stb. Lehet, sőt valószínű, hogy ezeknek az uraknak tényleg van fantáziájuk, esetleg nagy fantáziájuk, mely hatalmas alkotóerő formájában megnyilatkozva eleven, izzó, vergődő életet, a mi anatómiánk szerint lehetetlen, de az ő saját külön anatómiájuk szerint tökéletesen igazolt életet teremt a maguk alkotta külön világban, mint pl. Poe. A Poe fantáziájában azonban koránt sincsenek meg azok a fantasztikus bakugrások, amik nélkül a publikum a művész fantáziáját el sem tudja képzelni; a Poe fantáziája kérlelhetetlenül logikus, külön fizikával, fiziológiával, pszichológiával dolgozó fantázia, melyben azonban minden szög megvan, sőt még kerék sem hiányzik belőle, s mely úgy átéli és érezteti ennek a külön világnak az életét, mintha az a mienk volna. Életet teremtő, mondhatnók naturalisztikus fantázia ez, mely szintoly minuciózusán figyeli a maga alkotta élet jelenségeit, mint Zola a miénket, mint Goya a magáét. Zolának azonban, ennek a nyomorúságos „természetmásoló"-nak alighanem nagyobb fantáziája volt, mint nagyon sok úgynevezett csapongó szellemű író- és festőembernek. Többek között pl. az ő fantáziája az, mely nem a csatafestőkével, hanem a Manet-k, Monet-k, Degas-k, ToulouseLautrecek fantáziájával mutat rokonságot, már amennyire az író fantáziáját párhuzamba lehet állítani a festő fantáziájával. Ez pedig veszedelmes dolog, mert az emberek nagy része még ma is egy fantáziát ismer, az irodalmi fantáziát, azt keresi a piktúrában, szobrászatban, zenében, iparművészetben, építészetben. Hiába rég meghaladott álláspont már, hogy a piktúrában ne az irodalmi magot és témát keressük, az emberek nagy része, különösen mikor fantáziáról van szó, cselekményekre gondol, és Victor Hugót vagy Jókait keres a képen. A mi korunk és a nemrég elmúlt tisztázta és választotta külön a művészeteket, s értette meg a fantáziának azt a nagyon különböző munkáját, mely Goyában és Poe-ban megnyilatkozik. Éppen ez a kor volt az, mely Goyát az egekig emelte, mivel megérezte benne a tisztára festői, rajzbeli fantáziát, mely nem irodalmi tartalommal hat, hanem a maga külön festői világával, melyben például a groteszkségek nem irodalmi és bohózati groteszkségek, hanem a formavilágból nőnek ki. Ugyanez a kor volt az, melyben igazsággá lőn, hogy két szín összehangolásához kell akkora festői fantázia, ha nem nagyobb, mint egy nagy „kompozíció" vászonra kenéséhez. Egy tájképet megkomponálni, természetesen természet után, van akkora, ha nem nagyobb feladat, mint hasból szfinxeket és nimfákat kitalálni, mert a szfinxek és a nimfák is csak akkor érnek valamit, ha festői értékek vannak bennük. Általában ha ez az idő a piktúrának felszabadulása és meg-