Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

267 moly és érdemes tanulmányai egy természetérző, finom művészléleknek. Faliszőnyegterve eredeti, magyaros, erőteljes dolog. Litográfiái kész tudású, erős grafikus érzékű művész munkái. Zichy Istvánban egyébként igen sok a magyar vonás, magyar lélek, a magyar, speciálisan a székely nép miliőjében originálisán fejlett és népies motívumokkal gyarapodott művészember lelke szól hozzánk e képekről. Ritka tulajdonság, megérdemli, hogy megbecsüljük. BESZÉD A NAPPAL A tavasz gúnyolódik velünk. A fény és a szépség. Mi, a fáradtak és elégedetlenek, kiáradunk ilyenkor a szabadba, az utcákra, a „természetbe", és sütkérezünk. Egy kis meleget nekünk, mely simogassa az arcunk, körülfonja a testünk, érintse a lelkünk. Meleget, melyben még több az újság és a fény, semhogy bágyasztani tudna, hogy haragot keltene. A nagy fényesség és a kis meleg hogy kiolvasztja az élőlényeket a halott matériákból, a kőtömegekből. A házakból való színtelen háttér és az aszfaltból öntött színtelen alap nekilendül ilyenkor az életnek, színt és életet kap, csupa ragyogás. És mi, akiknek vére egyre fárad, egyre hűl, reményekről kezdünk beszélni, és megtelünk hittel, várakozással. S némelyikünknek eszibe jut sorokat róni a napról arra a helyre, melyet hétről hétre a művészet és az irodalom kis és nagy komédiái foglalnak le. Eszünkbejut a nap és a természet, melyet némelyikünk lát, némelyikünk érez, legtöbbünk pedig csak visszaemlékezik rá. Előkerülnek ők, s helyet foglalnak ott, ahol tulajdonképpen azért beszélünk mindig művészetről, mert éppen a művészet az, mely hírt hoz közénk a természetről. Üvegen keresztül nyaljuk a mézet, de nem is tud senki úgy lelkesedni a természetből hozott nagy vallomásokon, a mélyzöld színeken, a forró napsütéseken, mint mi. A természet és a nap kifosztott lovagjai. És mi vagyunk igazi lelkesedői a mostani időnek is. A mi természetünk és a mi napunk ez a mostani. Mely leolvasztja a ruhákat az emberekről, színeket játszik végig az utakon, és formákat bont ki mindenfelé. Még nem olyan erős, hogy összezúzza, széttipoija a színeket és formákat. A budapesti természet a női ruhák színei, a tavasz a fiatal lányok. Soha annyi fiatal lányt nem látni Pesten, mint a tavaszi napsütések idején. És soha oly sokfélét, az arcoknak, a szemeknek, a hajaknak, lábaknak, a formáknak azt a végtelen változatosságát, mint ilyenkor. És mind járnak, járnak, eleven egzotikus virágai ennek a mi kövezett és szurkozott humuszunknak, csupa ritmikus, melodikus gyönyörűség éhező, sóvárgó lelkünknek. Mennyi forróság, mennyi ragyogás, mennyi káprázat kiszórva — mint a napé. Ilyenkor értjük meg a pogány szépségre vágyódó lelkeket. A visszavágy ókat. Oly csoda nekünk az új nap, mint a fölkelő, melyet először látunk. Nagy és mélységes sejtelmek támadnak a mi higuló, „mint a méreg, olyan