Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

268 szubtilis" vérünkben a langyos és bársonyos simogatásra. Versek botlanak az ajkunkra - pogány erőről, borról, nőről —, versek, melyeket nem mi írtunk, de amelyek éppannyira a mieink, amennyire közösek a sejtelmeink és vágyaink. Már szavakba van foglalva, fájdalmas, szívet tépő melódiába, keserves, eget ostromló üvöltésbe öntve a bennünk egyszerre feltámadt tunya, pogány vágyakozás és a nyugatra való ideges, tevésre izgató sóvárgás. A múlt sír bennünk, mint az elpattantott íjnak a húija, melyet már kihasználtak, most már csak búg, és felkavar hasztalanul. A pogány nap és a kultúratenyésztő nap viaskodik bennünk; az, amely itt csodás színekben füröszti az utcákat, a nőket és az, mely nyugatra vonz, arra Párizs felé. Haj, Budapestnek és a napnak, bár messzebb vannak egymástól, mint Párizs és Budapest — azaz mi és a kultúra —, igen sok közük van egymáshoz! A véletlen és az igazságtalanság gyermekei vagyunk. A természetből kinek-kinek ott jut egy darab, amerre lakik. Kinek Budán, kinek a Városüget, kinek az Angyalföld. És vajon hány van köztünk olyan elszánt, hogy innen az Andrássy út környékéről neküóduljon természetet keresni a János-hegyre? Hogy áttörtessen utcatömegeken, hurcoltassa magát vülanyos és lovas kocsikon, préselve, lökődve, megtiporva, kiizzadva és lihegve. Az Oktogon téren lakó embernek álom a János-hegy, valóság a Városliget, melyben fákat talál, port és népet, bábszínházat és zanzibári szultánt. Az, aki igazságot szolgáltat, ott jár a fejünk fölött, ő, a pártatlan nap, aki egy kis zugutcában többet tud szépíteni, mint a város nagytekintetű szépítőbizottsága; ő teszi ilyenkor elviselhetővé a nagytekintetű szépítőbizottság szörny szüleményeit, s az ezeregy éj szaka ragyogását bontja ki a — Dob utcában. Ó, kultúratenyésztő nap, te, ki megnöveszted nekünk a Városliget fáit, te tudod, hogy mikor te rásütsz, legszebb utcája Budapestnek a Dob utca. Igaz, csak a sarkáról nézve, az ülatok kikerülésével, de a legszebb, mert sehol olyan csodálatos ragyogást nem tudsz kicsalni, mint ennek az utcának a csatornáin, a kiöntött löttyökön és az elhányt zöldségeken. Mivelhogy annyira fölötte állsz a tisztaság és a piszok apró érdekharcainak, s nem érzed az ülatokat sem, nagyszívű odaadásodban egész lényeg melegségével belefekszel a két házsor gőzös félhomályába, és Rembrandt-képeket írsz le hatalmas sugárecseteiddel a változó levegőbe. Csupa öröm és tavaszi szerelmes mámor a beköszöntésed a komorságok tanyájába; itt kielégítheted termékenyítő vágyaidat, illatokat párolsz a földből, csíráztatol, és bacilusokat tenyésztek Nyüzsgő, csillogó, eleven élet támad varázslatos érintésed nyomán. De te vagy a fenyegető veszedelem, aki súlyosan megfizettetsz a múló gyönyörökért. Te teszed azt, hogy megáll és fölmelegszik a levegő, melyben sokkal, de sokkal jobban érzik immár a nagy urak és a postások automobiljának illata, hogysem azt olyan könnyen el lehetne viselni. Miattad nem tudok már végigmenni az Andrássy úton, pedig kell nemsokára, mert hiszen kicsíráztatod nekünk Ősbudát. Ő is a te kretúrád.