Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

219 Azt azonban nem vették észre, hogy egyetlenegy dolog teljesen eltér ettől a rémes sablontól, vagy ha észrevették, hát finom kis viccet írtak róla a mindent eltűrő újságba. Csodálatos, hogy mikor emberek szobrokat néznek, valószínűleg komoly emberek komoly tanulmányának eredményét, akkor viccek jutnak az eszükbe, hol a féllábú madárról, hol a lecsúszásról, mint olyanról és a többi. A Jobbágy—Pálinkás-féle pályaműről van szó, amely nem haragját, hanem viccelő kedvét hívta fel a Kézdi-Kovács Lászlóknak.

2 Ami elvégre is egyre megy. A fő az, hogy mégiscsak láttunk Budapesten szép szobrot, nagyon szép szobrot, amelynek az architektúrája is olyan magyaros, diszkrét és artisztikus, amilyet nem csinált nálunk senki sem. Monumentalitást kívántak a szobroktól s ekkor zsűri és kritikusok Mátyás királyra vagy Colleonira gondoltak, vagy esetleg Deák Ferencre;

3 mert ugyebár egy művészembemek is ugyanabban az értelemben monumentális szobor dukál, mint egy condottierének vagy egy kövér politikusnak? Hogy a monumentalitás útja nem a póz, hanem a nagy, nyugodt vonalak s a formák — ki tud arról? Nyugodt vonal és nyugodt póz — nem mindegy az. Hisz akkor a Telesé volna a legmonumentálisabb, mert a legmerevebb. A Jobbágy-Pálinkás-féle intim szobor élő, heves, póztalan ember és művész; de nagy, nyugodt vonalak fogják körül a minden oldalról tökéletesen érvényesülő formákat. (Ezt nem tudta megoldani pl. Kallós, akinél az ember szintén él, sok közvetlenség, erő és elragadtatás van benne, de teljesen hiányzik belőle a nagy vonalak mindent összefogható nyugalma s a formák minden oldalról való érvényesülése.) Olvastam azt is, hogy a Jobbágy-féle szobor kópiája Munkácsy Műteremben című képéről a mesternek; aki ilyet mond, az vagy nem lát egyáltalán, vagy nem látta Munkácsy képét vagy a Jobbágy-féle szobrot. Szó sincs róla, lehetnek hibái ennek a szobornak, de azok megkeresését és feltárását jóakarattal kellett volna keresztülvinnie a hivatottaknak. Ezt nem tette senki sem. Ehelyett igen nagy komolysággal tárgyalta mindenki az öblös karosszékbe ragadt, tehetetlen Munkácsykat. Amihez ezek után nekünk nincs semmi kedvünk. MAGYAR EXPORT Állandó a panasz, hogy Magyarországon nincs ipar, és ennélfogva nincsen ipari export. Mindig csak hozunk, de sohasem viszünk. Olcsón adunk és drágán veszünk. Jobbára csak nyersanyagot exportálunk, készítményt, feldolgozott portékát, finomabb munkát semmit vagy csak nagyon keveset. Ilyen körülmények között hogyne dobbanna meg a szívünk, amikor egy nagy német újság párizsi levelezője révén arról értesülünk, hogy hazánk fő- és székvárosában hatalmasan virul egy iparág, amely egyenesen a párizsi produkcióval konkurál, sőt mi több: Budapest szállít Párizsnak, és Párizs vesz Budapesttől. S hozzáteszem, hogy itt nem valami primitív cikkről, magyar specialitásról van szó, hanem európai iparcikkről, a legeurópa-