Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
220 ibb iparcikkről, amely csak nagy kultúrák melegágyaiban terem. Egy szóval Budapest Stuckokat 1 szállít, Párizsnak. Nem stukkót, 2 nem stukkókat, hanem Stuckokat, vagyis Stuck-féle képeket. Igaz, hogy egész Budapesten csak egy Stuck-kép van, s az is a Nemzeti Múzeumé, de azért Budapest mégis szállít Stuck-féle képeket Párizsba. Sőt meg sem áll Stucknál, hanem más mestereket is szállít, nyilván leszállított áron. Az illető párizsi levelezőnek egy ismerőse ugyanis egy párizsi árverésen nagyon olcsó áron egy nagyon csinos Stuck Ferenc képet vett meg. Szent Hubertus képe volt, akinek az erdő homályában megjelenik a szarvas kereszttel. A festmény szépen és ügyesen volt csinálva, de a névaláírásban hiányzott egy betű: Stuk volt rajta Stuck helyett. A levelező egyenesen a művészhez fordult, akitől azt a választ nyerte, hogy a kép hamisítvány. Tovább is nyomozott volna a dologban, de ismerőse lebeszélte, minthogy a műkereskedő visszavette a képet, s visszatérítette az árát. A műkereskedő azután elmondta, hogy a Stuck-képet több más képpel egyetemben Budapestről kapta, hogy kitől, azt nem árulhatja el, bár tudja. Fájdalom, mi sem árulhatjuk el, mert nem tudjuk. A hamisított Stuckon kívül ugyanazon az árverésen egy tucat vagy annál is több Munkácsy és három vagy négy Achenbach 3 került eladásra, melyek természetesen mind hamisítványok voltak. Szóval kiderült, hogy Magyarországon egy iparággal több van, mint hittük, bár azt már alig hisszük, hogy ez a felfedezés valami nagy örömet fog szerezni minekünk. Egyúttal pedig konstatálhatjuk azt, amit eddig is tudtunk, hogy Párizsban tudnak az emberek ortográfiát, de nem tudnak németül, Budapesten pedig tudnak németül, de nem tudnak ortográfiát. SZÍNÉSZEK A SZÍNÉSZETRŐL Csillag Teréz Csillag Teréz asszony már tudta, mi járatban vagyok, mikor egy délután öt óra felé becsöngettem nála. Jászai Marinál találkoztunk, de mivel itt nem volt alkalmam ővele is beszélgetni, külön kerestem föl. A művésznő mosolyogva fogadott a szalonban, előzékenyen helyet kínált maga mellett, s bájos szeretetreméltósággal ki akart térni a kérdéseim elől. — A színész a színpadon csinálja meg, amit tud - mondotta —, ott mutassa meg, mire képes, az a fő, ott van tere, nem lehet azt elmondani, hogy milyen legyen a színész, és milyen ne legyen ... — Mégis — feleltem -, a színész odahaza gondolatban is foglalkozik magával, a művészetével, az alakjaival, s gondolkozás közben okvetlenül jut valamilyen megállapodásra, nézetre, hitvallásra, amelynek nevezetességet ad már az is, hogy kicsoda vallja. Nagyságos asszonyhoz is ezért... — Hát ez csakugyan igaz, de oly kevés, amit én mondhatok. Szerintem a szimpatikus egyéniség, az a fő a színésznél. Az kell a publikumnak. Mert
