Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
176 évben fest egy ilyen vagy ehhez hasonló már jól és agyonfestett nagy vásznat. Unalmas, tartalmatlan festés. Ezt és ennek felszármazóit mind ott fogjuk látni az úgynevezett Szépművészeti Múzeumban. Kegyelem! Avagy Papp Sándor 3 Tudása méltó a megszerzésre? Két gyönge, akadémikus rajzú meztelen ember, kellemetlen színhazugsággal elegy. Ennyi a kép, amely csinálja Hegedűsnek a konkurenciát. Avagy Zombory képei, amelyek közül a jó képek helyett a rosszat vették meg. Nyilasy Sándor éppen így járt. öt kiállított képe közül szintén megmuzealizálták a leggyengébbet. Joggal kérdezzük: bűnös-e az a társaság, amely közpénzzel így gazdálkodik, vagy — ostoba. Harmadik expediensről ugyanis nem akarunk beszélni. PAUL VERLAINE A napokban volt tíz esztendeje, hogy Paul-Marie Verlaine meghalt. Kint nyugszik Párizs szélén, a batignolles-i elhagyott temetőben, egyszerű, sima kőlap alatt, melybe rémítő hosszú mondatok vannak vésve apjáról és anyjáról, legalól pedig róla ennyi: Paul Verlaine költő, elhunyt 1896. január 8-án, 51 éves korában. Virág nem illatozik sírján, csak egyszeregy évben, a halála napjának évfordulóján, mikor a kegyelet kivezérel hozzá néhány emlékezni tudó fiatal poétát. Az idén talán többet, mint máskor, mert a halála óta eltelt tíz év alatt a Verlaine-nel eltemetett, de a poémáiban megmaradt tömérdek szeretet az emberek megszámlálhatatlan tömegét fűzte annak a halott poétának halhatatlan szelleméhez. Azok közül valók vagyunk mi is, akiknek lelkében szeretetre talált ez a szeretet, visszhangra a titkon elsírt könnyek fájdalma, érző húrra vergődő lelkének dalokban zokogó panasza. Azokkal vagyunk, akik gondolnak a sírkő alatt nyugvó emberre. Az a csupasz sírkő, az az elhagyott temető, porladozó jámbor polgáremberek szomszédsága, örök, halotti csend, béke... megannyi hazugság a pillanatnyi békét soha át nem élt Verlaine körül. Aki, mikor elvesztette álmokban eltelt ifjúságát, belezuhant öntudatlanul, tehetetlenül, mint egy gyermek, az élet megbonthatlan törvények szerint járó kerekei közé, melyek széttépték testét-lelkét. Zuhant egyre lefelé, míg bele nem vágódott a föld méhébe; de útjában végigjárta az emberi lélek minden érzésének kálváriáját, a legnyomorultabbtól a legfenségesebbig. Az élete a legfantasztikusabb, leghihetetlenebb regény, amilyet csak a nagy Élet tud kitalálni. Elmondani néhány sorban — lehetetlenség. Egyáltalán beszámolni nem tudna róla rajta kívül senki, mert ennek az életnek minden esztendeje, minden órája, minden pillanata őbenne pergett le, mint az egymást szakadatlanul követő könnyek, melyeknek zenéjét oly gyönyörűen megdalolta. Ami kifelé történt vele, annak is csak részleteit ismerik, jellemzőket, igaz, de csak helyenkint tudják megmagyarázni a nagy átmeneteket egyik végletből a másikba. Pedig ezekből állt az élete.
