Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

177 Volt szerető anyja, szerető felesége, fia, akit szeretett. (Fia, Georges ma is él, de tébolydában, ahová tavaly vitték apjától öröklött, iszákosságából származott paralízise miatt.) Az italt, az abszintet, a feledést, a mámort, a lázas álmokat azonban még jobban szerette, mint övéit és magát. Szenvedélyének föláldozta mindenét, s aztán azzal töltötte életét, hogy visszasírta vesztett boldogságát, s hogy szabaduljon nyomorult jelenétől, mely pedig elkísérte végső percéig, megint csak a feledésben keresett menedéket. Hivatalnok volt, költő volt, s eleinte a parnassienek,

1 Leconte de Lisle, Sully Prudhomme, Léon Dierx, Catulle Mendés, Francois Coppée, a hivatalos nagyságok közt talált helyet. Vére már meg volt mérgezve, családi boldogsága föl volt dúlva, nyugalma megölve, mikor a végzet összehozta a legkevésbé hivatalos nagysággal, Arthur Rimbaud-val. Ez 1871-ben történt. Históriai évszám a modem poézis történetében. Rimbaud, ez a maszatos, tagbaszakadt kölyök ekkor 15 éves volt; az iskola padjaiból rugaszkodott bele a világirodalomba. Ez az örökre emlékezetes gaminje az újkor költészetének, a „Shakespeare enfant" — gyermek Shakespeare, ahogy Victor Hugo hívta, megalkotója néhány elpusztíthatatlan értékű poémának. (Le bateau ivre.)

2 Találkozásuk végzetes volt mindkettőjükre, mert a kötelék, mely összefűzte őket, eljátszotta tőlük a normális életbe való visszatérés lehetőségét. Vég nélküli csavargások, ivások s csak a halálban befejezett züllés született meg ebből a viszonyból. De még valami: egy csodálatos költészet, a modem francia líra. 1873-ban, Brüsszelben Verlaine a tőle válni akaró Rimbaudra nyílt utcán kétszer rálőtt. Verlaine-t két esztendei fogságra Mons-ba vitték. Ez az időszak, a fogság ideje azért nevezetes Verlaine életében, mert ekkor lett belőle, a bűnök, kicsapongások és megaláztatások emberéből a kereszténységnek egyik legnagyobb költője. Rimbaud, ahogy belegázolt a világirodalomba és Verlaine életébe, úgy el is tűnt, de eltörölhetetlen nyomokat hagyott maga után. Húszéves korában megszűnt írni és elhagyta Európát. Az ő élete is afféle megíratlan regény, tele beláthatatlan mélységekkel, mint Verlaine-é, csakhogy még sokkal egzotikusabb és homályosabb. A börtönviselt, vezeklő Verlaine útja ezután, bár a dicsőség hozzászegődik, szakadatlan sorozata a kétségbeesés, testi-lelki sorvadás és pusztulás perceinek. Zsenije ugyan fénykorát éli, ekkor adja ki 1881-benőages.se-t,

3 a kereszténység egyik legfenségesebb imáját, de már 1886 után, anyja halála után tehetsége is elzüllik; testét kocsmáról kocsmára, kórházról kórházra vonszolja ez a megátkozott költő — poéte maudit —, akinek még azt a tréfát is meg kellett érnie, hogy Leconte de Lisle halála után a nyomában homeridák módjára járó fiatalok őt választották meg költők királyának. Pauvre Lélian!

4 Megható imáiba mindjobban beleszól soha nem alvó másik énjének cinikus, fertőző szava, míg végre a betegség teljesen letöri és elpusztítja, pihenni küldi a fáradhatatlan csavargót. Ha életének nem ismeijük is minden mozzanatát, annyit bizton tudunk róla, hogy intézésében Verlaine akaratának nem sok része volt. Akarata egyáltalán nem volt, éppoly kevéssé, mint öntudata; csak művészi öntu-