Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

Rainer főherczeg papyrus-gyűjteménye. In: Budapesti Szemle 78 (1894) 1-20. [Heller 168]

1 taiiter Jöherrzeif i'diii/nis-iii/iijteini'tii/e. a martyriologiumokból, Szentek életéből, azon kívül egyéb egyházi szövegeket és a népies bittel kapcsolatos írásdarabokat (amuletumokat, varázsló formulákat stb.), leginkább pergamenre irva, tehát oly időből, midőn a papyrus használatát e fejlettebb íróanyag már Egyiptomban, a papyrus hazájában, is kiszorította helyéből. De e mellett számos világi ügyiratot is nyújt a kopt osztály, és ez annál fontosabb, minthogy eddigelé a kopt nyelv ismert emlékei kivétel nélkül a vallási körből valók voltak. Itt legelőször állunk szemközt a kopt nyelven írt világi, köznapi szövegekkel, nyugtákkal, magánlevelekkel, hivatalos iratokkal a muhammedán hódítást közvetlenül megelőző időből, úgymint a muhammedán uralom legelső idejéből. Mert biz a kopt nép, az ős egyiptomi nemzet örököse, egy ideig ellentállott az arab nyelv bódításának, melynek Előázsiában sikerült a görög és syr nyelvet kiszorítani. Nemcsak az egyházban őrizte meg a kopt nép nemzeti nyelvét, hanem egy ideig az élet egyéb vonatkozásaiban is makacsul ragaszkodott hozzá, míg végre a X. században e nyelv is a bolt nyelvek közé temetkezik, melyeket csak a papok tanulnak könyvekből, de a közéletben nem használnak. IV. Egyiptom viszonyainak ép jelzett változásával azon korszakhoz jutottunk el, melynek történelmi adatai a legnagyobb bőségben lépnek elénk azon gyűjteményben, mely e czikkiink tárgyát képezi: a muhammedán korszakhoz. Vajon azért-e, mert szám szerint e korszak van legdúsabban képviselve ltainer főherczeg pnpyrus-kincsei között, vagy talán azért is, mert szaktudománya tekintetéből a gyűjtemény e része áll legközelebb e sorok írójához, és így személyes érdeklődésével leginkább e szakaszhoz vonzódik, történelmi tanúiság dolgában legimpozánsabbnak találtam a papyrus-gyüjtemény muhammedán osztályát, mely a VII. századtól kezdve a görög okiratokat fölváltja és szakadatlan folytonossággal a XIV. század legvégeig terjed. Azaz, hogy nyelv tekintetében nem rögtön és minden közvetítés nélkül váltja föl a görögöt. Karabaceknek ép e papyrusokon eszközölt kutatásai [611]