Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)
A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]
A I'OGÁNY AR ABOK KÖLTÉSZETÉNEK HAGYOMÁNYA. 43 érvényre jutó szigorúbbb irány ismét fokozhatja bizalmunkat, annyival is inkább, mert az irodalomban, bár találkozunk is Hamunk! utóhatásaival, ós lépten nyomon érezhetővé is válik az a gondtalauság, mely az ő iskoláját -jellemzi, mindamellett a következő korszakok tudományának az Al-Aszma% Abú Hátim és Ibn al-A'rábí jóhiszeműsége adta meg az irányt. De azért a modern tudomány szempontjából még ez alapon sem nyugodhatunk meg. Nem törvényszéki birákként szerepelünk e liagyománynyal szemben, hogy a tanúk jóhiszeműségének bizonyítékával az ő ügyük számunkra elintézettnek legyen tekinthető. Feladatunk, hogy az arab régiség költészeti hagyományát a kultúrtörténet hiteles forrásaiul igazoljuk, és így kötelességünkké válik, hogy anyagunknak élesen szemei közé nézzünk, mielőtt azt históriai következtetések czéljaira felhasználjuk. Azon előmunkálatok felhasználása után, a melyeket a keleti tudomány e téren számunkra is szolgáltatott, folytatjuk a kritikai munkát oly szempontokból, a melyek iránt a keleti embornek érzéke legalább abban az időben még nem igen fejlődhetett ki. Az európai tudomány is régibb időben meglehetős bizalommal viseltetett minden iránt, a mit az arab philologia mint régi költészetet hagyományozott. Ez irodalommal való bővebb megismerkedés, sajátságaiba való alaposabb és részletesebb behatolás lépten nyomon feltárta a hagyomány bizonytalanságának jeleit. Körülbelül a hatvanas évek óta léptünk ez irodalommal szemben az óvatos skepsis terére. Ezóta szólhatunk csak a pogány arab költészet kritikai tanulmányozásáról, a mennyiben kritika alatt a szövegek nemcsak alaki mozzanatainak szemmel tartását, hanem a szövegek tartalmára vonatkozó mélyebb kutatásokat értjük, első sorban a hagyományozott költemények és ezeken belül az egyes verssorok valódiságának vagy ellenben hamisított természetének kérdését. E kérdés nem pusztán formális alapon intézhető el. E tanulmányokban is az a férfiú nyitott uj korszakot, kit a sémi dolgok kritikai tárgyalásában majd csak nem minden téren a mester czíme illet meg, Nöldeke Tivadar, ki «Adalékok a régi arab költészet ismeretéhez» czímü munkájának bevezetésében as arab költészeti hagyomány értékéről legelőször tárt fel általáno-
