Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]

36 GOLDZIHEIl IGNÁCZ. volt. E gyűjtők oly tökéletesen szítták lelkükbe a régi arab nyelv és gondolkodás sajátos légkörét, oly annyira beleélték magokat a beduin költészet minden alaki és tartalmi mozzanataiba, oly annyira bírták a nyelv jéllemző fordulatait, legritkább szavait: hogy a mit magok készítettek, bátran terjeszthették a régiség valódi maradványai mellett, mint azokhoz tartozó elemeket. így aztán ott, a hol keveselték az összegyűjtött valódi anyagot, vagy a hol csak hiányosan keríthették azt birtokukba, a magokéból pótolgattak s egészítettek ki. Ily esetben a hamisítvány a valódival teljesen egybeforrt, és a kritika dolga volna a jsolyvát a tiszta búzától eltávolítani. Sokszor meg egy-egy gazdátlan verset, melynek szerzőjót nem tudták adni, vagy egy névtelen töredéket, mely csak nagyobb összefüggésben volt megőrizhető, egy azonos rimü és versméretü kaszidába kebeleztek be. így került p. o. a Zuhejr iszlám előtti költő egy nagy költeményébe két sor (15:46—4-7), melynek szerzőjéül Al-Chavvát anszári, azaz iszlám utáni költő derült ki.

1) Általán pedig azt lehet állítani, hogy sok költemény vagy töredék szerzőjére nézve az arab hagyomány bizonytalan, ingadozó. Ugyanazon darab külön féle tudósítóknál különféle, nem mindig ugyanazon korszakbeli szerző nevéhez van kapcsolva. S ez nem csak homályos költők művein esik meg, hanem a leghíresebbekéin is. Al-Szukkarí 4 verssel toldja meg Imru-ul-kejsz híres mu'allakatját, melyek más versiókban a hírhedt Ta'abbata sarran rablókalandor azonos rimü és méretű kaszidájában foglalnak helyet, és mint egy arab philologus megjegyzi, tényleg több hasonlatosságuk van egy rabló beszédéhez, mint a királyok — olyannak nevezik Imru-ul-kejsz fejedelmi költőt — szavához.

2) Mind ezekből látható, mily jogos azon kétkedő helyzet, melyet az óvatos kritika a poeticus hagyomány valódiságára nézve elfoglalni kénytelen. S nem lehetünk elég óvatosak szemben azon gyanút ébresztő tényekkel, melyeket a philologusok hamisító hajlamaira nézve az arab kritika tár fel előttünk. Dselál al-din al-Szujúti (megh. 1505.) «Al-Muzhir» czimü ') Lásd erről bővebben czikkemet a Wiener Zeitschrift fur die Kunde des Morgenlandes III. köt. (1889) 301. és kk. lapjain. ') Chizánat al-adah I. köt. 05. lnp.