Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A buddhismus hatása az iszlámra. Budapest, 1902, 44 p. (Előadások Körösi Csorna Sándor emlékezetére, II.) [Heller 242]

2-2 GOLDZIHER IGNÁ CZ. hatások voltak, hanem hatalmas, az iszlám alapítójától is beval­lott erők, melyekből az iszlám alapgondolatai mintegy eredmé­nyezők, kialakultak. De kétségtelennek lehet tartani a tudomány mai állásán azt is, hogy már magára Muhammedre lappangó per­zsa valláshatások is befolyással voltak, még mielőtt az iszlám hivei a perzsa kultúrkörrel behatóbb érintkezésbe kerültek. A pén­teki heti ünnepnek a koránban határozottan körülírt jellege, 1 úgymint a hitetlen személyi minőségnek meghatározása és még egyéb, már az iszlám alapítójától megállapított vallástani tény® egyenesen a parsismus befolyására mutat. A parsismus hatása az iszlámra aztán az Arábiából világnak induló seregek perzsa földön tett hódításainak haladása és megerősödése mértékében gyarapodik. Mindezen adatokból azon tény világlik ki, hogy az iszlám mily fogékonyságot mutat fejlődése menetében a keze ügyébe jutó idegen hatások befogadására és feldolgozására. Szinte sejthetjük, hogy fejlődéstörténetének megfigyelése alkalmával ind befolyásokkal is találkozunk. Ezek ugyan nem gyúrják át oly alaposan mint a perzsa hatások az iszlám vallásos alkotmányát, de azért nem is vesztegelnek minden vonatkozás nélkül az iszlám szellemi ügyére. Azt fogjuk látni, hogy az iszlám fejlődésének egy nagyon emlékezetes mozzanatára voltak hatással azon eszmék, melyeket vallói az ind valláskörből merítettek. Az iszlám merev forma­szerüségébe egy csepp mysticismus vegyül, mely hozzájárul azon fordulathoz, hogy rideg törvényszerűsége és kérlelhetetlen dog­matismusa a XII. századtól kezdve, midőn a philosophia történeté­ben is hires al-Gazáli (megh. 1111-ben) mystikus indulatokkal telített lelkét leheli az iszlám theologiájába, mélyebb vallásos érzésekből meriti lendületét. Mielőtt azonban e mélyebbreható szellemi befolyások fejtegetésére térhetnénk, engedjék meg, hogy a történelmi kapcsolat feltüntetése kedveért, némely előzményt bocsássak előre. 1 E tény legelőször van megállapítva a Nagy Képes Világtörténet IV. kötetében (1900) a 605. lapon. * Lásd bővebben: Isliimisme et Parsisme czímű felolvasásomat (Actes du I. Congrés international d'Histoire des Religions L k.) Páris, 1901.) [866]

Next

/
Oldalképek
Tartalom