Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A mahdi országából. In: Budapesti Szemle 88 (1896) 161-194. [Heller 188]

,174 A mahdi országából. szonyai ellen leikökben ellenszegülő körök az uralkodó vallásos vagy közjogi viszonyok ellen tápláltak. Az elégületlenség tárgya cs oka szerint különbözik aztán az a fölfogás is, melyet más-más ellenzéki körök a tőlök fölkapott mahdi-eszméhez kapcsoltak, az a tartalom, melylyel azt kitöltötték. A «jó útra vezérelt» férfiúnak az a hivatása, hogy a világban (a muhammedán ember persze ekkor csak az iszlám-világra gondol) uralkodó gonoszságnak, az államéletben uralkodó jogfosztásnak véget vessen ; a társadalomban az igazságot és törvényszerűséget állítsa helyre, az állam éléről a bitorló uralkodókat elűzze és a trónt Muhammed jogos utódainak szerezze vissza. Az iszlám hagyománya a mahdi hivatását és jelentőségét ilyképen formuláztatja Muhammeddel, hogy: «az idők beteltével megjelenik az emberek között egy férfiú, a ki a világot eltölti jóval és igazsággal, úgy a mint annak előtte tele volt rosszal és igazságtalansággal». Az eszmék fejlődése menetéhen teljességgel a zsidó messiás vonásait kölcsönözték a mahdiról alkotott, kezdetben nagyon is határozatlan képnek. De kapcsolatba hozták Jézus majdani megjelenésével e földön, az őt megelőző Antikrisztus elpusztításával, úgymint egyéb részint a zsidóságból, részint a keresztyénségből kölcsönözött apró részletekkel is. Az ily vonásokra, azonban, mint a mahdikként szereplő, és ilyenekül elismert egyenek története mutatja, nagy súlyt nem helyeztek. A mahdi megjelenéséről szóló tan, nagyjában az iszlám híveinek két osztályából indult ki. Egyrészt a pietista érzelműeknek, kik belső undorral fordultak el az omajjádok alatt lábra kapó világi, az ő vallásos eszméikkel ellenkező viszonyoktól, szolgált vigasztalásul kétségbeesésük közepett: majd eljő a mahdi — így remélik — kit Alláh a jó útra vezérel, és elsöpri az istenteleneket. Másrészt azok reméltek benne, n kik magától az orthodox (szunnita) egyháztól szentesitett, egymást fölváltó klialifa-dynastiákat bitorlóknak tekintették és nem ismertek el más jogos, legitim khalifát, mint a prófétának egyenes leszármazóit. Tudjuk, hogy az iszlám közjogi ellenzékének (síiták) e hajtása különösen a perzsa lakosságtól elfoglalt területeken volt elterjedve. Államjogi eszméik alakulásába régi perzsa hagyományok is befolytak. Ezeknek aztán kapóra jött a parsismus tana, a régi vallásokmányokban Szaóshians, a későh[700]