Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)
A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]
20 A történelirás az. arab irodalomban. Mu'ávijának, anyja, Hind, egy vérengző zsarnok asszony, ki Muhammed első híveivel a legkegyetlenebb módon bánik, és kinek embertelen tetteit az Ohod melleti ütközet történetébe szövik. Az omajjáda származású Otlimán klialifát egy tehetetlen, gyáva aggastyánnak rajzolják, ki már fiatal korában azzal bizonyította szellemi gyengeségét, hogy a harczteret lehetőleg kerülte és nem igen kívánkozott oda, a hol minden igazi arab ember legjobban érzi magát, a csata hevébe. Hát még Ali családjának kiszorítása után az azon családból származó örökös khalifák! Jezid, kinek nevét e hivatalos történetírás nyomán az igazhitűek még ma is csak rettegéssel és undorral veszik szájokra, mert az ő rövid uralkodása alatt esett meg a kerbetai vérengzés, s a későbbi khalifák híres hadvezérei és helytarlói, kik nagy államférfiúi tehetségűkkel azt az óriási birodalmat alapították meg, melynek gyors szétmállása abbászida utódaik gyenge politikájának volt a műve! A mekkai lázadók megfenyítésct a szent város ellen intózétt merénylet képében adják elő, az állam ellen fellázadó nyugtalan elemek — az igaz nem épen kímélettel járó — megfékezését nem a politikai viszonyok szempontjából beszélik el, hanem úgy rajzolják, mint a vallás védőinek kiirtását, a bitorló zsarnokok által. Különösen egy szempont az, melynek előtérbe tolása mutatkozik az abbászida történetírás kiemelkedő czéljáúl. Azzal a bittel kívánják a közönséget eltölteni, hogy az omajjáda dynastia semmi vallásos alappal nem birt, sőt egyenesen az arab pogányság folytatásáúl tekintendő; ellenben az abbászidálc az iszlám düledező oszlopai megtámasztóiúl jelennek meg a szintéren. Valamint a föntemlített Hakamról azt beszélik, hogy Muliammedet sárral dobálta és a Mekkába diadallal bevonuló próféta liáta mögött, minden mozdulatát kigúnyolta és arczkifejezéseinek gúnyos utánzása által nevetség tárgyává kívánta tenni, úgy a tőle származó khalifák történetét is olyképen mutatják be, mintha uralkodásuk alatt a győző iszlám ügye inkább üldözés, semmint pártolás tárgyát képezte volna; megjegyzendő, hogy azon khalifákról van szó, kiknek az iszlám legfényesebb mecseteit köszönte, a csak nem rég tűzvész által elpusztult omajjáda mecsetet Damaskusban és a Sziklakupoláját Jeruzsálemben. Ha a hasonkorú keresztyén, görög és syr krónikákhoz fordulunk, e khalifák uralkodása idejéből valóságos vallásos fanatismus tényeiről értesülünk. [676]
