Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]

20 A történelirás az. arab irodalomban. nak tekintsék azt; sújtó büntetés éri őket» (31, szúra 5. vers). Ezen «hiú beszéd» alatt a történeti elbeszéléseket értik.*) A történeti ismereteknek ilyetén méltatása egészen a XIII. századig, midőn az állami élet szerencsétlen fordulata történeti elmélkedésekre ösztönözte a műveltebb főket,**) állandó hangulata volt azon tudományok képviselőinek, melyeknek a vallásos életre, sőt az általános műveltségre is legtöbb fontosságot tulajdonítottak. Még a X. század vége felé Ihn Haukal, a nagy geographiai író, nagyérdemű kültagunktól, De Goeje tanártól kiadott munkáját azon kezdi, hogy bocsánatot kér Alláhtól, ízlésének és érdekének profán hajlamaiért, mely őt — úgymond — méltóbb, a vallásos kötelességgel összhangzóbb tanulmányoktól elvonta.***) IV. Egyébütt, távol a sajátképeni arab nemzeti élettől és a muhammedán vallásos törekvésektől, fogjuk tehát keresni az arab történetírás legelső mozgató okát. S azon tény megértésére, a melyet e kérdésre'nézve eredményül felmutatunk, ismét egy kis bevezető kitérésre kell engedelmet kérnem. Az arabok történelmi irodalma az arab kulturának egy kimagasló elemét képezi. E kulturáról kell néhány megjegyzést előrebocsátanunk. A mit egy röviden összefoglaló kifejezéssel: arab kulturának szoktak nevezni, az a kultura ugyanis, mely a középkori Európával legelőször közvetítette a görög philosophiát és az exact tudományokat, az a szellemi légkör, melyben a középkor századain át az európai műveltség lélegzett, mindaddig, míg a renaissance a klassicismus tiszta forrásaihoz visszavezette ; ez az arab műveltség, ha eredetét és alkotó elemeit kutatjuk, a kultúrtörténet legbonyolultabb tüneményei közé sorolható. *) Al-musztatvaf 68. fejezet (ed. Kairo, 1275. II. köt. 190). **) Lásd: Az iszlám. 293. ***) V.' ö. Dozy, Histoire d'Afrique el d'Espagne par Ibn Adbari (Leyde, 1848—51) I. köt. 10. [655]