Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)
A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]
20 A történelirás az. arab irodalomban. nifa volt; e férfiú rakta le alapjait az iszlám kánoni elmélkedésének. Tanítványai között legnagyobb és leghíresebb volt Abu Juszuf, az iszlám első jogtudományi írója, ki fejedelme, Hárún al Rasid khalifa felszólítására egy terjedelmes emlékiratot dolgozott ki az állam közigazgatásáról —természetesen a vallás alapján. Ez az Abu Juszuf tanuló korában az ismeretek sok oldala iránt érdeklődő ifjú lehetett; szeretett a kánonjogon kívül történelmi dolgokkal is foglalkozni. A pogány arabok harczairól fenmaradt hagyományokat, az iszlám-hódító háborúinak történetét sem hanyagolta el. A magázigyűjtökhöz szokott eljárni, hogy tudósításaikkal ismereteit gyarapítsa. Ezért, úgy látszik, néha-néha a mester előadásairól is el szokott maradni. Abu Hanífa, egy ily elhanyagolt előadás után kitűnő tanítványát, kinek a történettudás iránt tanúsított érdeklődése nem maradt előtte titokban, mindenféle gúnyos kérdéssel fogadta. A tanuló magára vette a történettudomány méltóságát sértő megjegyzéseket és így szólt a mesterhez :« IIa abban nem hagyod gúnyolódásodat, ó imám, enagy társaság füle hallatára e kérdést intézem hozzád:Ugyan mondd meg, mi volt előbb, az ohodi vagy a Bedr melletti csata ? (Két híres csatája Muhámmednek a mekkai hitetlenek ellen.) Te nem tudsz erre megfelelni, pedig az ilyen dolgot csak minden igazi muhammedán tudósnak ismernie kell.» Meglehet, hogy e történet, mely egy Bagdad történetét tárgyaló komoly muhammedán krónikából van merítve, nem egyéb adománál, milyet az arab történetírók nagy előszeretettel szőnek szórakoztatásul száraz előadásuk közé; de mindenesetre a tudományos állapotok valóságából van merítve és nem keletkezhetik, ha reá azon viszony nem szolgáltat okot, melyben a kánoni tudomány képviselői a történelmi ismeretekhez helyezkedtek. Nem tartották elég komoly, a vallásos kutatás méltóságának megfelelő foglalkozásnak, hiábavaló idővesztegetést, fontosabb dolgoktól elidegenített érdekfecsérlést láttak benne. S hogy az az érzület, melyet az ép elmondottam történet a nagy kánonistának tulajdonít, a vallásos körök hangulatának tényleg megfelelt, tanúság róla, bogy a theologusok a történettudományokra vonatkoztatják a Koránnak imígyen hangzó szavát: «Vannak emberek, kik hiú beszédet vásárolnak, liogy az Alláh útjáról eltévedjenek, tudomány nélkül, és tréfá[654]
