Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)
A történetírás az arab irodalomban. Budapest, 1895, 49 p. [Heller 179]
-I történeti rás az arab irodalombán. 7 Itt különösen egy körülmény az, mely a keleti irodalomtörténet ismerőjének figyelmét el nem kerülheti. A történeti irodalom, fejlődéstörténeti állását tekintve, mintegy kivételes helyet foglal el az arab irodalom egyéb ágai mellett. Egy általános tapasztalat az, melyet ez irodalom áttekintése eredményűi felmutat. Az iszlám az arabok között semmiféle irodalmat nem talált. Csak költészetök volt az araboknak az iszlám előtt. Az irodalom minden egyéb nyilvánulása friss közvetlenséggel, látszólag a semmiből pattan elő az iszlám II. századában, mohó sebességgel indul virágzásnak, a III. és IV. században eléri tetőpontját, de ép oly gyorsasággal, a mint fejlődésnek indúlt vala, a sűlyedés lejtőjére tér. Az V. századtól kezdve nincsen már eredeti irodalma az araboknak. A költészet a hanyatlás e folyamatában az irodalom összes ágainak elül jár. A III. századtól kezdve — bajosan egy-két kivétellel — már nem találkozunk eredeti költőkkel; mindenben elődeik mintáit utánozzák; nemcsak gondolkodásuk és képzeletök körét szolgailag átveszik, hanem még kifejezésök módját, költői képeiket is, tekintet nélkül a társadalmi állapot gyökeres átváltozására, utánok beszélik. Kik soha sivatagot nem láttak, soha teve hátát nem ülték, a pogányság költőivel a sivatag borzalmairól énekelnek. A khalifa palotája körül ólálkodó panegyrikus úgy beszél, mintha sátrak alatt tanyázna törzsével. Csupa utánzás, csupa epigonság, semmi valóság és közvetlenség. — A tudományos irodalomban a megelőző századok eredeti gondolkodóit a compilatorok és glossátorok váltják fel. Nem fejlesztik tovább az előző korszak munkáit, hanem szüntelen csak magyarázzák, kézikönyveket és epitomékat vonnak ki belőlök. Az írók nem íb tagadják ez állapotokat; sőt néha nyíltan bevallják munkáik bevezetésében, hogy dicsőségök a legtöbb esetben csupán csak compilatióban áll, különféle szerzők müveinek egygyéforrasztásában; abban, hogy az elődök szétszórt munkáit egybeszerkesztették, mint mondani szoktuk, tíz könyvből egy tizenegyediket alkottak össze. Valahányszor az utolsó évtizedekben az iszlám régi irodalmának egy-egy elveszettnek vélt munkája szerencsés véletlen útján a keleti könyvtárak homályából előkerül, rendesen azt tapasztaljuk, hogy a klassikus korszak irodalmi tanúi nem [639]
