Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Bevezető Születésének 100. évfordulója alkalmából tiszteleg e kötet Fekete Lajos emléke előtt. Az előtt a nagy tudós előtt, aki — túlzás nélkül állíthatjuk — egy tudományszak, nevezetesen az oszmán-török paleográfia és diplomatika európai megalapozója, s ehhez kapcsolódóan a maga korában a török levéltárügy legjobb ismerője volt. Fáradhatatlanul gyűjtötte és rendszerezte a Magyarországra vonatkozó iratokat, nagy álma volt az egykori budai defterháne anyagának minél teljesebb rekonstruálása. Terjedelmi korlátok miatt nem volt módunk az életmű teljes magyar nyelvű termésének ismételt megjelentetésére. Ezért úgy döntöttünk, hogy válogatásunkkal elsősorban a források feltáróját és kiadóját állítjuk a középpontba. Mégis, két általános mondanivalójú tanulmánnyal kívántuk keretbe foglalni a kötetet. Az egyikben a levéltáros szemével látjuk a török közigazgatás központi és helyi működését, a másikban, a szerző akadémiai székfoglalójában, pedig a magyarországi tímár-rendszerrel kapcsolatos fejtegetéseit olvashatjuk. Ez utóbbiak közül kiemelendő, hogy rámutat arra, miszerint az egyes birtokformák inkább hivatalhoz, mint összeghatárhoz kapcsolódtak (9. oldal, 4. jegyzet). E megfigyelése sajnos mindeddig nem ment át a szakmai köztudatba, főleg azért, mert a cikk olasz változatából a jegyzetek, köztük ez is, kimaradtak. Összeállításunk második és harmadik darabja Fekete Lajos két olyan, nehezen megtalálható anyagközlését teszi hozzáférhetőbbé, amelyek a legfőbb hódoltsági városok népesedési viszonyainak vizsgálatához nyújthatnak fontos adatokat. Az egyikben Buda, Pest és Óbuda XVI. századi összeírásaiból kapunk ízelítőt. Az egykori főváros és közvetlen környékének 1547. évi dzsizje-kimutatása ugyan csak a módosabb lakosokat tartalmazza, az időközben kiadott 1546-os tahrir-defterrel szembesítve azonban igen jól hasznosítható tanúsága. (Vö. Gyula Kaldy-Nagy, Kanuni devri Budin tahrir defteri /1546-1562/. Ankara 1971, 7-11, 5960, 184-185.) A másik nagylélegzetű dolgozat pedig a Vác városáról készült török házösszeírást teszi közkinccsé, egy kivételes ritkaságot: hasonló felmérésről birodalom-szerte sincs tudomásunk. Egy fontos irattípust, a hadjáratok győzelmi jelentéseit, azaz a fethnámékat mutatja be a következő tanulmány, amely dokumentálja is az elmondottakat, igaz nem valamelyik oszmán uralkodótól származóval, de egy annál érdekesebbel: Uzun Haszánnak II. Mehmedhez küldött perzsa nyelvű kettős fethnáméjával. S bár még ezután is e forrásfajtával kapcsolatos cikk jön, itt már azokhoz a beszámolókhoz érünk, amelyeket külföldi tanulmányútjairól készített Fekete Lajos. Velence, Berlin és Drezda gyűjteményeit vizsgálta át, melyek számos magyar vonatkozású török kútfőt rejtenek. A drezdai kollekcióból két rendkívüli jelentőségű 17. századi deftert emelt ki páratlan érzékkei, melyeket mühimme defterekként jellemzett, s magyar érdeklődésre számot tartó parancsaikat kivonatolta is. (A besorolást az