Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

egyik defter esetében pontosítanunk kell: míg az Eb 387-es számú csakugyan a mühimme kategóriába tartozik, addig az Eb 372-es jelzetű, amint az címlapján olvasható, az előbbi édestestvére, azaz egy sikájet defter.) Az utolsó blokkot négy magyarországi török iratkollekció ismertetése teszi ki. Fontosságuk szerint csoportosítottam őket, azaz előre vettem a két jelentős hódoltsági központra, Debrecenre és Gyöngyösre vonatkozó anyag regesztáit, majd utánuk kaptak helyet az azóta is szinte alig felhasznált két főúri család, a Zichy és a Rákóczi-Aspremont família birtokába került török dokumentumokat mintaszerűen taglaló munkák. Minthogy ezen oklevelek egy része mára megsemmisült, csak a szóban forgó leírások révén tudunk képet alkotni megközelítő tartalmukról. Akik ismerték Fekete Lajost, szeretetreméltó, szerény emberként jellemzik. Nekünk, fiatalabb turkológusoknak nem adatott meg a személyes találkozás Vele. Munkái azonban példaként állnak előttünk — alázatra és elmélyedésre ösztönöznek. Budapest, 1991. augusztus Dávid Géza 2