Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)
Török birtokrendszer a hódolt Magyarországon. (Székfoglaló értekezés) Budapest 1940, 23p
12 A magasrangú birtokos csoportot egy nekünk újszerű társadalmi réteg képezte, mely az ókori Róma provinciális tisztikarához hasonlítható és Törökországban valószínűleg a birtokos nemesség hiánya miatt alakult ki a maga különös formájában. Igaz, hogy a XIV. és XV. század török társadalma — mint fentebb érintettük — a földtulajdon alapján kezdett rétegeződni és befolyásos családok, vagyoni súlyukat hivatalos ranggal is fokozva, azon az úton voltak, hogy helyi oligarchákká növik ki magukat s mihelyt a központi hatalom gyengülését érzik, ettől elszakadnak. Az oszmán-török birodalmat ebben a fejlődésben a régebbi kalifátusok sorsa fenyegette, melyek egy-két százados tündöklés után, létük emlékéül sivatagba süllyedt bizarr templomromokat hagyva hátra, apró fejedelemségekre töredeztek. Más mohamedán államokkal együtt a szelzsuk-törökök, kiknek berendezkedését az oszmánlik éppen mintául használták, szintén így végezték állami életüket s a nyomukba lépő oszmánlik gyors emelkedését is gyors hanyatlás követhette volna. Az Oszmán-ház azonban a fenyegető veszélyt idejében felismerte, s hogy azt elhárítsa, magas állásokba emelt szolgáit nem hagyta huzamosan egyugyanazon szolgálati beosztásban, hanem hamar, már 1—2 év múlva máshová rendelte. A magasabb állásokat s azokkal együtt —- mint említettük — az ezek ellátására szolgáló nagybirtokokat is évről-évre újból osztották szét. E kormányzati elv gyakorlati illusztrálására annál bátrabban hozhatunk fel magyarországi példát, mert a tisztviselők sűrű leváltása Nagy Szülejman alatt, tehát a törökök magyarországi berendezkedése idejében vált rendszeressé. A budai várba a központi kormány a 141 éves török uralom alatt 70 pasát küldött kormányzóul. Ezek között 28-at ismételten, összesen tehát 98 esetben hozott személyi változást a vilájet igazgatásában. Átlagban tehát minden másfél évben, többször azonban már egy-két hónap múlva új emberrel képviseltette magát, mint könnyen elképzelhetjük, a folyton változó pasák nehéz egyéni gondjaival, 474