Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - A kevert nyelvrendszer kérdéséhez: MTA I. Oszt. Közl. II (1952), 313-332

314 egyetlen töıük szót használnának — gondoljunk például Sáqib Dede XVIII. századi mevlevl életrajzaira — és ezekkel szemben áll a "török paraszt, aki ebből a szövegből, a segédigétől és gyér grammatikai elemektől eltekintve, esetleg egyetlen szót sem ért. Mint mondottam, mindkettő ugyanannak a nyelvközösségnek a tagja. E két véglet között természetesen számtalan közbeeső fokozat van és a különbség az írott és a beszélt nyelv között természetesen sokkal nagyobb mint nálunk. Az emiitett tudós és az emiitett paraszt természetesen kifogástalanul meg tudják érteni egymás nyelvét, lıa a tudós akarja. A törökök — nem egészen alaptalanul — megkülönböztetik az előkelő török nyelvet, a középfokú török nyelvet, mely körülbelül azonos a köznyelvvel, és a népnyelvet. A következőkben az iskola és a társadalmi hagyomány által főleg Isztanbulban kialakított köznyelvet fogjuk szem előtt tartani. A mondottak után világos, hogy ez a köznyelv még kétesebb valami, mint másnyclvü területek köznyelve.

5 Az oszmán-török köznyelv, melynek szerepe a nyelvi állapot kialakításában rendkívül fontos, annyira telítve volt és oly módon volt telítve arab és perzsa elemekkei, hogy az oszmán-törökben egy kettős nyclvrendszer, a nyelvtudat kettőssége fejlődött ki, amelyet az általam ismert nyelvekben nem találok. Nagyjában — de csak nagyjában — ugyanarról a jelenségről van itt szó, mintha magyarul így beszélnénk : rekomenáálom magamat az excellenciád gráciájába, vagy amit ilyenféle német kifejezésekben látunk mint : von den Pronominibus, vor Christi Geburt. Az ilyen esetek azonban az általunk ismert nyelvekben nagyon ritkák, mesterkélt, gyakran furcsa jellegük van és az illető nyelvek életében kuriózumoknak kell őket tekinteni. Egészen másként van azonban a dolog az oszmán-török nyelvben. A következőkben megkísérlem, hogy az oszmán-török nyelvnek ezt a kevert jellegét bizonyos nyelvtényck kiemelésével szemléltessem. Az a kép, melyet adni fogok, a körülbelül 50 évvel ezelőtti állapotokra vonatkozik ; a török nyelvújítás lényegesen más állapotokat teremtett, bár ennek sem sikerült a nyelvrendszer kettősségének teljesen véget vetni. Természetes, hogy a tárgyalt nyelvi viszonyok a különféle nyelvtörténeti korszakokban is többékevésbbé másként alakultak. Ha a régebbi oszmán-török köznyelvet megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy nyelvtana és alapszókincse általában török. Általában mondom, nem teljesen, mert ebben a nyelvben idegen nyelvtani elemek is vannak és az alapszókincs 4 Kowalski, Osm.-türk. Dialekte (Enz. Isi. s. v. Türken), 996- 997. 28