Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Tudománytörténet - Thúry József 1. tag emlékezete: A Magyar Tudományos Akadémia elhúnyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek XXII, 6,1934, 1-25
10 Thúrynak rendkívüli örömet okozott e meghívás; elete legnagyobb reménységét látta vele beteljesedni s az igazi tudós ambíciójával készült egyetemi tanári hivatása betöltésére. Sajnos, erre sosem került a sor; gyomorbaja miatt, mely évek óta kínozta, operáltatnia kellett magát, de hiába — 1906 május 22-én a szabadkai kórházban, negyvenöt éves korában meghalt. Koporsójánál az Akadémia nevében Szilády Áron mondott beszédet, sírja fölé a halasiak közadakozásból emléket állítottak. Thúry ereje teljességében volt 1906-ban s kétségtelen, hogy ha Budapestre jöhet cs itt még évtizedekig dolgozhalik, ma jóval gazdagabb volna a török filológia. Kétségtelen, hogy — mint munkássága utolsó korszaka mutatja — növekvő forrásismerettel és kritikával mélyedt volna el annak a két területnek tanulmányozásában, melynek akkor az egész világon ő volt a legelső képviselője, a régi oszmánli és a középázsiai török tanulmányokban s akkor ezek a területek ma nem volnának abban a mostoha állapotban, melyben ma vannak. Súlyos vesztesége a török filológiának, hogy nem így történt. 235