Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A magyar nyelv régi török jövevényszavai

189 jához tartoznak. A görhes-nek a MTsz.-ban gerhás, gerhes, gerhés, girhes, girhes alakja is van, — mindezek szabályos hangtani fejlődéssel jöttek létre. A köznyelvi girhes alakot mindenki ismeri (1. ÉrtSz.). Feltűnő volt a kárti-nél — és ezt sokszor emlegettük —, hogy először csak a XIX. században és egyetlen területen bukkan fel. Most azonban azt látjuk, hogy ennek az ősi szónak a származékai gyakoriak a régiségben, és az első adat mindjárt az Árpád-kor után jelentkezik: 1322/1338: „Johannes dictus Gurhes" (JAKUBOVICH EMIL: MNy. X, 79). Az OklSz.-ban van 1430: Gwrhes és 1505: Gewrhes; Nád: Lev. 69: görhes alakot közöl a NySz. 'abgemagert' jelentéssel. A SzófSz. a girhes ~ görhes szót ismeretlen eredetűnek véli „talán hangfestő (? [a SzófSz. kérdőjele]) tőből". Ennek a sejtelemnek nincs alapja. 4. Befejezésül a jelentéstani körülményekre hívom fel a figyelmet. Egy nagyon érdekes szócsalád különleges jelentésű, terjedésre és fejlődésre igen alkalmas tagjáról van itt szó. A török keh- 'rág, gyengít' igének, mely a mongolban is megvan, van egy kevre- 'gyengül' származéka, s ebből van a különféle török—mongol nyelvekben egy kevrek, illetőleg ennek megfelelő szó 'gyenge, laza, törékeny, könnyen lesoványodó, korhadt, porhanyó, ropogós' jelentésekkel, — a magyar körö őse. S most gondoljunk vissza a magyar kör6-nek és származékainak jelentéseire: a török—mongol szónak minden jelentése megvan a magyarban is. 386