Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A magyar nyelv régi török jövevényszavai

[188] Kőro, görhe, girhes 1. A MNy. egyik nem régi számában (LVIH, 30) kérődzik szavunkról azt igyekeztem bizonyítani, hogy eredete szerint a török—mongol keb- 'rág, gyengít' ige gazdag szócsaládjába tartozik, s egyúttal bizonyítottam azt is, hogy ótörök eredetű kőrő 'korhadt, törékeny' tájszavunk török *kevreg megfelelője szintén ennek a szócsaládnak a tagja. Mivel a kőrő ótörök eredete általánosan ismert és elismert, nem foglalkoztam vele a részletekben, de cikkem idegen nyelvű változatának kidolgozásakor, mikor a kőrő-ről el kellett mondanom egyetmást, ami a magyar kiadásban feleslegesnek látszott, bizonyos jelenségekre irányult a figyelmem, melyeknek vizsgálata új eredményekkel járt. Ezeket akarom most elmondani, mintegy pótlásképpen említett cikkemhez. A kőrő szóra a magyar régiségben nincs adatunk. KASSAI (III, 234) beszél róla, s a kóró módosulatának tekinti. CzF. hivatkozik KASSAITO. A régi Tsz. (1838.) szerint: „kőrő 'porhanyó, töredékeny (Baranya m. Ormányság)". Egy másik adat, a MNy. V. (1909.) kötetében (141) található: kőrő 'porhanyó, korhadt' (Baranya m. Keszü, Kisasszonyfa: SOMSSIOH SÁNDOR). Különösen gazdag a kőrő jelentéseinek ismertetésében az OrmSz., melyben ezeket olvassuk: „kőrő 1. 'még nem korhadt, de már törékeny vagy kiszáradt, könnyen elpattanó' (fa): kőrő fa; nagyon kőrő vót; 2. 'kiszáradt, kemény, könnyen kirepedező' (bőr); 3. 'könnyen eltörő' (növény, pl. a fiatal kukoricaszár); 4. 'kemónyhúsú, ropogós' (gyümölcs): ami ómdt pallásra kosztunk, mim möktoplasodott, amit a házba, még mast is kőrő. — Kőrő a fejeskáposzta, amikor ropogós, még nem komvat mög, frissébe vágik le." Mindezt jónak láttam elmondani, főleg jelentéstani okokból; cikkem végén a kőrő jelentéseire még visszatérek. Azt azonban már felesleges ismételni, amit VÁMBÉRY, akitől az egyeztetés származik (NyK. VIII, 162), BUDENZ (i. h. X, 86), GOMBOOZ (MNy. III, 262; BTLw. 106), PAASONEN (NyK. XLII, 50) mondottak az egyeztetésről, s amit én legújabban írtam. 2. Szólni kell arról, amit B

EKE ÖDÖN írt a kőrő-ről. Ez a Dunántúli (régen Vasi) Szemle 1941 —1942-i kötetében, illetőleg külön, mint a „Dunántúli Szemle Könyvei" 186. száma jelent meg. Az értekezés címe: „Régi és ritka szavak Dunántúl". Itt, a 46. lapon, 57. szám alatt, a kőrő szót tárgyalja B

EKE vagy húsz sorban. A régi Tsz. és a MNy. V, 141 adatainak megemlítése után nagyjában ismerteti Kiss GÉZA adatait, melyek 1952-ben az OrmSz.ban megjelentek. Azután megemlíti — ez volt az én mostani mondanivalómnak kiinduláspontja —, hogy a kőrő mellett van körhő 'olyan fa, amely könynyen törik és könnyen korhad', mégpedig BERZE NAGY JÁNOS bodai gyűjtésében (Baranyai m. néphagyományok ITI, 21); „a h újabb toldalékhang 384