Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV (1959), 373-85

.131 elindulva azonban ismételt kísérletek után sem sikerült fellelnem a kérdéses mondattöredék nyomát. így 1954-ben a szavárd-kérdéssel foglalkozva (MNyTK. 84. sz., 41, 114. jegyz.) meg kellett elégednem azzal, hogy LUKÁCSY művére mint THURY forrására utaltam. 5. A rejtélyes idézet végül is ott került elém, ahol a legkevésbé vártam: J. HAMMER-PURGSTALL egyik cikkében, amely a M. Tud. Társ. Évkönyveinek III. kötetében 1838-ban (130—44) jelent meg. HAMMER ebben a cikkében a magyar őshazák kérdésével foglalkozik, s az egyik jegyzetben (137) teszi a következő megjegyzést: „Savortii Armeniam incolentes p. 15, 170, 167, 207 et Savir decimus filiorum Thogarmae ex documentis hebraicis libri Buxtorfi de Cobri, Basileae 1660." A lapszámok, amelyeket HAMMER idéz, mint az előbbi jegyzetben, itt is C. M. D'OHSSON „Des peuples du Caucase" című, Párizsban 1828-bam megjelent munkájára vonatkoznak. Az első, ami HAMMER idézetében szembeötlik, az, hogy BUXTORF művének címében itt is sajtóhiba van. Ez is félreérthetetlenül mutatja, hogy LUKÁCSY innen írta ki a téves idézetet. Egyébként LUKÁCSY jól ismerte HAMMERnek ezt a cikkét, amelyet műve egy másik helyén (II, 43) idéz is. A legfontosabb azonban az, hogy HAMMER a Savortii-T& nem BUXTORF, hanem D'OHSSON nyomán hivatkozik. LUKÁCSY egyszerűen kihagyta a D'OHSSONra való utalást, THURY pedig hűségesen lemásolta LuKÁcsYt. így vált előttem egyszerre érthetővé az is, hogy miért nem találtam meg esztendőkön keresztül LUKÁCSY idézetét a Genesisre vonatkozó exegetikai irodalomban. 6. Ezzel végleg tisztázódott a szavárd-kérdés XI*. századi története. HAMMERTOI ugyanis tudjuk, hogy még Akadémiánk külső tagjává való választása (az első Nagygyűlésen, 1831. febr. 16-án) kapcsolatban volt magyar őstörténészekkel, különösen ÜANKOVszKYval, aki a „Der Völker ungarischer Zunge Urgeschichte" című (Pozsony, 1827.) műve függelékeként — nem minden büszkeség nélkül — idézi HAMMERnek 1826. január 27-én kelt levelét. Ebben HAMMER helyesli DANKOVSZKY szavárd-elméleteit, csak földrajzi szempontból jelent be különvéleményt, amennyiben szerinte a szavárdnyomok Észak-Mezopotámiában találhatók meg. Ezeket a gondolatokat fejtette ki azután HAMMER az Évkönyvek III. kötetéből fent idézett cikkében. Bizonyítása nyilvánvalóan hibás: összetéveszti Dárát, a pártus fővárost Darával, az észak-mezopotámiai erődítménnyel; a savir1 találja meg a Bevdooafieiç névben, egy Theophylaktos Simokattesnél (III. 5.) található városnévben (vö. HAMMER

, Geseh. des osm. Reiches II, 648), amelynek azonban BevdeioafiÓQ volna a helyes alakja (így javít NÖLDEKE, Tabari 41 és Aufsátze 95), minthogy a név második eleme a Sâpür perzsa királynév; ide vonja a Kaspi-tón túli Zapaortene hegynevet stb. D'OHSSON idézett megjegyzését az örményországi szavárdokról csak egészen mellesleg, jegyzetben említi, viszont DANKOVSZKY szófaragásait annál inkább méltányolja. Annyi mindenesetre tény, hogy HAMMER elsőként szerepelteti együtt a szavárdokra vonatkozó bizánci és örmény adatokat. Biztosnak azonban HAMMER még akkor sem tekintette ennek a két adatcsoportnak az összetartozását, amikor 1840-ben újra visszatért a kérdésre (Gesch. der Goldenen Horde 17). Mindez természetesen nem változtat sokat azon a képen, amelyet W. AHLWARDT és K. SCHLOTTMAN rajzoltak HAMMERTOI mint orientalistáról. Felületessége, filológiai megbízhatatlansága közismert, s új német bírálója J. FÜCK (Die arabischen Studien in Európa. Leipzig, 1955. 164) is kénv78